Elnézését kérem, amiért levelemmel háborgatom, de háborgattam Önt már máskor is. Bizonyára én vagyok az, aki azon a szürke, hóolvadásos napon autómmal lefröcsköltem az Ön feltehetően szép, világos kabátját. Talán az is én vagyok, akiről sok mindent elmondott akkor, és bár minden szava nem jutott el hozzám (a forgalom zöreje és a csobbanások hangja útját állták), élénk gesztusaiból kiegészíthettem a mondattöredékeket. Persze, megállhattam volna, elnézését kérhettem volna, sőt, írásban adhattam volna, hogy az én autóm sározta össze a kabátját, és felhívhattam volna a figyelmét arra is, hogy kötelező biztosításom alapján az okozott kárt megtéríti a biztosító. Még azt is elmondhattam volna, hogy akkor is fizet a biztosító, ha én nem ismerem el, de Ön tanúkkal igazolja, hogy az ilyen és ilyen rendszámú kocsi itt és itt, ekkor és ekkor összepiszkolta az öltözetét. Bemutatja a koszos ruhát, és kifizetik a tisztítás számláját.

Hogy nem állhattam meg akkor, annak nemcsak az volt az oka, hogy attól tartottam, jónapotomra első haragjában csengő pofonnal válaszol, hanem az is, hogy nem tudom, hol és mikor fröcskölte le a kocsim. Sőt, az is lehet, hogy még nem szórtam be sárral szép felöltőjét, az is elképzelhető, hogy nem is fogom, de kérem, bocsássa meg, ha már holnap a nyakába zúdítok egy kicsi olajjal kevert vizet. Higgye el, óvatosan vezetek, nem lelem örömöm a lelocsolt gyalogos komikus látványában. Ha tudom, kikerülöm a pocsolyát, már csak önzésből is, mert nem sejthetem, mekkora gödör tátong a víz színe alatt. De hát, sajnos, nem tudok minden tócsát kikerülni. Sem én, sem más vezető. Mert a pocsolyának mindegy, hol van. Odagyűlik a terelővonalakkal határolt sáv szélére, odagyűlik a lámpával irányított kereszteződésbe, ahol sietni kell, kitérni sem lehet. És ott is összegyűlik a víz, ahol nem lehet észrevenni, csak már amikor a kocsi alján dübörög, és vastag ívben zuhog az Ön kabátjára. Önt, természetesen, nem kérhetem, hogy ne sétáljon az út mellett, tapadjon szorosan a falhoz, és vizsla szemmel fürkéssze az utat, a forgalmat. Azt sem tanácsolhatom, hogy hordjon terepszínű vagy fröcskölt mintás ruhát. Csak arra kérhetem, legyen elnéző, ha véletlenül bosszúságot okozok, és gondoljon arra, hogy azért nem csak én vagyok a vétkes.

Fölösleges Önnek magyaráznom, saját maga is láthatja, hogy túl sok a pocsolya. Napokkal az eső után is ott ragyog a tél végi napfényben, rendíthetetlenül. Ezét nem mer Ön végigmenni esős időben a budapesti Népköztársaság útján, ezért kénytelen elmenekülni az Újpesti rakpartról. Pedig mind a két utat átépítették. Igaz, a Népköztársaság útja már régebben megkapta aszfalt-ruháját, amelyet – csakúgy, mint az Önét, ha nem vigyáz – gyakran belep a víz. Mondják, hogy a tervezők nem feledkeztek meg a lefolyó csatornanyílásról, azt beszélik, hogy az építők sem felejtették ki. Lehet. De ezt sem Ön, sem én, sem a víz nem veszi észre. Az Újpesti rakpartot nem is olyan régen adták át a Duna pesti oldalán. A nagy folyam túlságosan is közel van ahhoz, hogy az úton közlekedve (vagy a képeket látva) ne higgyük azt, buzgár tört föl a város közepén.

Példa van még jócskán. És eltömődött lefolyó is. Amelyeket nem nagyon tartanak tisztán. Így hát a víz összegyűlik és megmarad. Azok miatt, akik nem tisztítják ki, azok hibájából, akik vizesároknak építik az utakat. Önnel együtt remélem, tesznek is valamit a szárazabb útért. Nemcsak mossák a kezeiket – bár ehhez van víz, elég…

Tisztelő híve:
Földvári András

Esztergályos Keve felvételei

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!