Kalandozások az autózás „őskorában”

2016. március 4. (péntek)
Az 1900-as évek elejéről származó érdekes történeteket tartalmazó írás először az Autó-Motor 1977/2-es számában jelent meg.
  • A+
  • A-
  • P
  • @>
  • |<

A levegő tisztaságának védelme, közlekedési rend, sebességkorlátozás...

Ezek a fogalmak manapság ismerősen csengenek nemcsak a szaksajtóban, hanem a napilapokban, a rádióban és a tévében is. Más formában persze e kifejezések már az autózás „őskorában”, a századfordulón is léteztek. Erről győződhetünk meg, amikor belelapozunk Frankenbernek az autózás történetét feldolgozó könyvébe. Itt olvashatjuk – többek között -, hogy Poroszországban már 1901-ben kiadták az első jogszabályokat a közlekedés rendjéről. A mai autósnak ugyan ezek a rendelkezések szinte komikusnak hatnak, egyes részei azonban még ma sem avultak el teljesen. A 4. §. például kimondja, hogy „minden gépjárművet két, egymástól függetlenül működő olyan fékrendszerrel kell felszerelni, amelyek külön-külön alkalmasak a gépjárművet 15 km/h sebességnél száraz, aszfaltozott úttesten legalább nyolcméteres távolságon belül megállásra késztetni...”


A mai értelemben vett gyalogátkelőhelyek akkor nem léteztek, ezért a rendelkezés kimondta: a gépjárművezető az úttesten „lassítani köteles, illetve meg kell állnia, amennyiben ez baleset elkerülése végett szükséges”.
És íme a sebességkorlátozás: „a sebesség sötétben, illetve városi utcákon nem lépheti túl a folyamatosan ügető ló gyorsaságát (kb. 15 km/h...)”.
Hát igen, abban az időben még minden a lovak után igazodott, mivel a „tömegközlekedési eszközök” (bérkocsi, teherhordó, stb.) tekintetében a lovak jelentették a mércét. Nem véletlen, hogy a lóerő, mint mérőegység, jelenleg is elfogadott.
Ezek után ne csodálkozzunk, ha a „Schnauferl” karikaturistája 1904-ben az itt közölt rajzukon látható nagyvárosi autót javasolta.

A számunkra már szinte hihetetlenül lassú és gyár forgalomban is „kitört” a gyalogos-autós háború. Sokan legszívesebben száműzték volna az utcákon pöfékelő, durrogó, dudáló gépkocsikat. A közvélemény autóellenes hangulatára utalnak a korabeli lapokban megjelent hírek, tudósítások is. Lássunk ezekből néhányat:
A Berliner Lokalanzeiger a következőket jelentette két autó összeütközéséről 1905-ben: „... az összeütközés következtében – amely Berlin egyik legforgalmasabb utcájában történt – egy Limousine felborult, szerencsére komoly sérülés nem volt. A közelben őgyelgő rendőr mit sem törődött a balesettel, s csak az egyik gépkocsi utasának kifejezett követelésére jelent meg az összeütközés színhelyén. Bezzeg, ha lovaskocsival ütközött volna az autó, akkor a rend őre valószínűleg rögtön ott terem. Ugyancsak sietett volna a rendőr, amennyiben az autó túlságosan füstölt, vagy túl hangosan kürtölt volna...”
A lovaskocsival közlekedők – ők voltak túlnyomó többségben – az autót kifejezetten a lovak konkurrensének tartották, ezért például éjjel, ködös időben több méter hosszú farönköket helyeztek el az úttesten azzal a céllal, hogy az arra haladó gépkocsik felboruljanak. E közvélemény hangulatát fejezi ki a londoni „Punch”-ban 1910-ben megjelent karikatúra.

A motorizáció előrehaladtával mind többet foglalkoznak nálunk is a gépjárművek kipufogógáza által okozott légszennyeződéssel, a „füst nélküli” autóval. Egy nemrég megfogalmazott és kiadott rendelkezés szerint „a gépjárművet úgy kell gyártani, felszerelni és berendezni, hogy a tűz- és robbanásveszély, valamint az egyének zavarása a gépjármű zaja, illetve abból kiömlő gáz által kizárt legyen...”
Hadd fejezzük be múltbéli kalandozásunkat egy 1911-ben, a „Gummersbacher Zeitung”-ban megjelent hírrel: „Autósok, vigyázat! Zwenkauban a Leipziger úton rendszeresen két rendőr cirkál civilben – stopperórával felszerelve...” Akkor még nem volt radar, de ma melyik napilap jelentené be, hogy mikor és hol lesz sebességellenőrzés?

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Tetszett a cikk? Ossza meg! Facebook Twitter

Ajánlott cikkek

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
Kalandozások az autózás „őskorában”

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X

Hozzászólások –

eddig 0 hozzászólás érkezett
HOZZÁSZÓLOK

Hozzászólok a cikkhez

A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.  Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok

Miért kell regisztrálnom?

X
Olvasóink fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően az elmúlt évek során a megye meghatározó fórumává váltunk,
ahol cikkeink kapcsán értékes viták, párbeszédek alakultak ki. Ahogy e fórum résztvevőinek száma egyre növekedett,
sajnos a komoly hozzászólások közé egyre gyakrabban keveredtek céltalan, romboló beírások. Ezért éreztük úgy,
hogy eljött az ideje annak, hogy a kommentelés lehetőségét regisztrációhoz kössük, kiszűrve az értelmes fórumozást
zavaró tartalmakat. A regisztrációt ugyanakkor a korábbinál lényegesen egyszerűbbé tettük: elég csak nevet,
fehasználói nevet és emailt megadni. Reméljük olvasóink is úgy gondolják, hogy megéri megtenni ezt az egyszeri és
egyszerű lépést azért, hogy barátságosabb közegben, értelmesebb mederben folytatódhassék a párbeszéd.
(Ha problémája akad a regisztrációval vagy a hozzászólás új módjával, "hozzászólás" tárggyal írjon levelet a info@automotor.hu címre.)

Aktuális: 2016/14-15-ös számunkból

Autó-Motor aktuális címlap
  • Teszt:Hyundai i20 Active 1.0 T-GDi HP, BMW 225xe Active Tourer, Peugeot Partner Tepee Outdoor 1.6 BlueHDi 120, Nissan Navara dCi 190, BMW C 650 Sport, Can-Am Spyder F3-S
  • Vezettük: Volkswagen Up!, Opel Zafira, Volvo S90 és V90
  • Extra: Ladák nagy találkozása
  • Tanácsadó: Gumicsövek cseréje, Futóműjavítás
  • Használt: BMW 330Ci (E46) kabrió
Autómotor Piactér