Lassan nem telik el hét úgy, hogy Elon Musk, a Tesla Motors alapítója ne jelentsen be valami óriási újítást, amelyen aztán utána hónapokig vitatkozik a világ. Itt van például egy újabb ötlet, ami finoman szólva megosztó…

Mint arról néhány napja beszámoltunk, Musk többek közt bejelentette, hogy hatékonyabbak lesznek a Teslák a jövőben, és jönnek a teljesen önvezető autók, amelyeken már kormány sem biztos, hogy lesz.

Valamint elindul majd egy szolgáltatás, amely az új hardverrel rendelkező autókat használja robottaxizásra, és amely az ügyfelek autóit használja némi jutalék ellenében, árban pedig a mai – emberi autóvezetővel működő – szolgáltatásoknál legalább felével lesz olcsóbb.

De ez még nem minden. Ugyanis most egy újabb újításra is fény derült: jön a „bunkó mód” a Teslákba!

A Musk által csak „Los Angeles-i módnak” vagy „Mad Max módnak” becézett extra minden Teslában megtalálható lesz majd, és bármikor kiválaszthatja ezt a vezetési módot az autó tulaja, mikor autópályára hajt.

Ez a mód ugyanis nem a belvárosi araszolásra lett kitalálva, hanem az autópályákra, és ezzel a funkcióval a felhajtótól a lehajtóig közlekedhetünk csak.

A theverge.com beszámolója szerint pedig a „Mad Max módot” aktiválva például gyorsabban vált sávot a Tesla, és összességében sokkal agresszívabban közlekedik az utakon, imitálva így az átlagos sofőrök viselkedését a nagyvárosokban.

A mód ráadásul annyira agresszív, hogy Musk is elismerte, ha valaki azt aktiválja, vállalja a koccanás kockázatát.

A mód elvileg már el is érhető minden Teslában egy frissítés után.