Ha nincs a kocsiban fedélzeti kamera, a biztosító nem tehet mást, mint hogy a körülmények alapján megpróbálja megítélni, melyik fél is lehetett a hibás az adott balesetnél. Na, az alábbi helyzetben ez nem lett volna egyszerű…

A piros lámpánál várakozó autósnak óriási szerencséje volt, hogy pont felettük volt elhelyezve egy térfigyelő kamera, mert ha azt a biztosítónál csupán a szavaival próbálta volna meg alátámasztani, hogy valaki nekitolatott, soha, senki nem hitt volna neki.

Pedig bármilyen hihetetlen, pontosan ez történt.

Ugyanis míg az egyik sok várakozott, addig a szemből jövőknek zöld volt a lámpa, és egy sofőr teljesen elveszítette az uralmát a kocsija felett.

És itt lett igazán érdekes a történet, ugyanis a megpördülő autós pontosan úgy „javított”, hogy végül sikeresen beletolatott a pirosnál elsőként várakozóba.

Szavakkal nem egyszerű körülírni, mi is történt pontosan, mutatjuk inkább a videót:

Ha beléd jönnek, mindig a hátsó autós a hibás, ugye? Úgy tűnik, megvan a kivétel…