Ha annyit mondunk, hogy Mercedes, korosztálytól függően az E-osztály elődei jelennek meg lelki szemeink előtt mára klasszikussá érett, szögletes vonalaikkal és méretes hűtőrácsukkal. Sokan, akik akkoriban voltak fiatalok, az „állólámpást” tartják a valaha gyártott egyik legjobb Mercinek, ebben a márka múltbeli modelljeit kívül-belül ismerők is egyetértenek.
Nem csak a nosztalgia mondatja ezt velük, mert a W114/W115-ös sorozat a háború utáni első, teljesen új alapokra épített stuttgarti konstrukció volt, éppen csak bizonyos motorjai származtak korábbi modellekből. Ikonná vált formája a cégnél 1957 és 1967 között vezető formatervezői pozíciót betöltő, francia Paul Bracq munkája, aki a „fecskefarkú” elődnél letisztultabb kinézettel modernizálta a palettát. A megújulás az 1965-ben bemutatott W108-assal kezdődött, bár az S-osztály korabeli megfelelőjének tervezésekor még fejletlenebb futóműkonstrukciót vetettek be. Az „állólámpás” – lengőtengelyes helyett – ferde háromszög-lengőkaros hátsó felfüggesztésének még egy félrevezető fantázianevet (átlós lengőtengely) is kitaláltak, nehogy a drágább típus vevői csalódottak legyenek.
Az újítás annyira bevált, hogy egészen a többlengőkaros hátsó futómű 1982-es debütálásáig nem terveztek jobbat egyik autójukhoz sem. Kettős keresztlengőkaros első futóműve csapszegek és állítható, menetes perselyek helyett gömbcsuklós és szilentblokkos rendszerű lett, mellyel nem csak az úttartása javult, hanem már gondozásmentes is volt. Nagy figyelmet fordítottak a kor színvonalának megfelelő aktív és passzív biztonságra. Többek között négy tárcsafék és Barényi Béla-féle gyűrődőzónák tették előremutatóvá. Ezen kívül tucatnyi kisebb-nagyobb újdonságot, például középkonzolt kapott, és annyi – azelőtt nem elérhető – extrafelszerelést vonultatott fel, melyekkel háromszorosára is fel lehetett tornázni az alapárát.
Az új generáció típustábláján újfajta elnevezés jelent meg, (a bemutatás éve alapján pl. 220/8), ezért hazájában /8-asnak nevezték el. Gyári kódját már a motorjai után kapta, a négyhengereseket W115-ösként, a hathengereseket W114-esként tartják számon. Kakukktojás az 1974-ben belekerült 3,0 literes dízel (OM617), amely a gyár első öthengeres dízelmotorja volt, szintén W115-ös kóddal. A benzinesek között a D-Jetronic elektronikus befecskendező megjelenése számított mérföldkőnek, egyébként a 2,0 literestől a 3,0 literesig összesen 27-féle konfigurációjú motorból lehetett választani.
Természetesen a kilencéves karrierje során többször is változtak a választható blokkok, ahogy a kialakítása is, a szakértők összesen négy szériát különböztetnek meg. Az 1973-as frissítéssel jelent meg a sokáig márkavédjegynek számító, redőzött hátsó lámpa vagy a belülről állítható külső tükör, de az eltelt évek alatt a hűtőmaszk szélessége vagy éppen a motorháztető lejtése is módosult. A szedánt és a kupét nyújtott tengelytávú limuzin egészítette ki, de karosszériaépítő cégeknél kombi, többféle mentőautó, sőt még pick-up is készült belőle. Legendás megbízhatóságát és tartósságát a közel-keleti és az afrikai országok zord körülményei között is bizonyította. A taxiként előszeretettel használt „állólámpások” között nem ritka a milliós futásteljesítményű példány.
