Fotó: Pesti József

Különleges autócsodákban gyönyörködhettek a veterán autók szerelmesei szombaton Jászberényben. Az ország különböző pontjáról érkeztek kiállítók az első Vittorio Jano Jótékonysági Olaszautós és Veteránjármű Emléktalálkozóra, melynek a Margit-sziget adott otthont. Motorok, szocialista és nyugati típusú kocsik egyaránt gördültek be a mustrára. Mintegy hetven-nyolcvan gépjárműritkaság sorakozott fel, köztük olyan gyöngyszemek, mint az 1952-es évjáratú Hudson Hornet típusú autó.

– Amerikában is nagyon kevés van belőle, Magyarországon ezenkívül talán csak egy tulajdonos büszkélkedhet vele. Érdekessége, hogy ötezer köbcentis, sorhatos motor van benne – avatott be a részletekbe a gépcsoda tulajdonosa, a jászberényi Barta László.

A kiállításon sétálva jól karbantartott régi Ladákat, Wartburgokat, gyönyörű Pannónia motorkerékpárokat csodálhattunk meg, sőt egy Barkas teherautót is szemügyre vettünk. Akadtak szép számmal olasz gyártmányok is többek között az Alfa Romeo, és a Fiat világából. Krizsán Zoltán, a találkozót szervező Magyar Istálló Olaszautós Egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy több veterános baráti egyesülettel összefogva jótékonysági céllal jöttek össze.

– A sütivásárból, az autó- és motorkerékpár szépségversenyből, valamint a bográcsban készült ételekből befolyt adományokkal a jászberényi Szent István Körúti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola gyermekeit támogattuk. Közösségünk olasz autós, leginkább az Alfa Romeo tulajdonosokat fogja össze, de nem szerettük volna kizárólag olasz autósokra korlátozni a rendezvényt. Azért nyitottunk a többi márka felé, hogy minél több embert mozgósítsunk a gyerekek támogatására – fűzte hozzá a szolnoki székhelyű egyesület vezetője.

Megtudtuk, hogy a sütivásár, a verseny és a babgulyás becsületkasszájából, valamint egyéb felajánlásokból közel félmillió forint gyűlt össze az iskolának. A találkozón természetesen tombolt az olasz életérzés, a rendezvényt életöröm, szeretet, jókedv és összefogás hatotta át.