Ugyebár nem is volt az olyan régen, amikor nálunk az autó, a saját autó, legtöbbünk számára elérhetetlennek tűnt. Jártak ugyan 8-10 évvel ezelőtt is néhányan saját autójukkal, bár nagy érdemeket kellett szerezni ahhoz, hogy erre engedélyt kapjanak. Azután javult a helyzet, és már kevesebb érdem is elég volt, hogy valakinek autója legyen. Nem volt persze Autószalon, tulajdonképpen választék sem, egyszerűen csak autóról volt szó. Egyik embernek ilyen, a másiknak olyan jutott, attól függően, mi volt éppen akkor raktáron. És határtalanul boldog volt, aki bármilyen négykerekű járművet tudott magának szerezni.

Akkoriban a szűk raktározási terület is elegendőnek mutatkozott, és jó néhány esztendeig még mindig sokkal többen maradtak kocsi nélkül, mint ahányan – bár a pénzük akkor is megvolt rá – kocsihoz jutottak. Senki sem akarta elhinni, hogy a másik csak úgy, egyszerűen, tényleg az igénylés sorrendje szerint vette ár az új autót. Súgtak, búgtak, és százával írtak szerkesztőségünkhöz is panaszos leveleket a csalódott, autó nélkül maradt emberek.

Nagy keletje, és természetesen nagy ára is volt a használt járműveknek. Jól tudjuk, legalább annyiért, de inkább többért cseréltek gazdát, mint amennyit újkorukban fizettek értük. Ebben a periódusban megint csak özönlöttek a levelek. Feladóik, akik természetesen nem a használt kocsik kínálói voltak, jogosan panaszkodtak a fonák helyzet miatt. A válasz viszont részünkről nem lehetett más, mint türelemre intés, biztatás, hogy mindez átmenet, és amilyen mértékben erőnk lesz növelni az új autók importját, vagyis már annyi, sőt több új kocsi lesz eladó, mint ahányan épp vásárolni kívánnak, – egyenesbe jutunk.

Tudtuk, hogy az új autók eladói, akiknek a korábbi szakaszban nem éppen kereskedelmi tevékenységet kellett lebonyolítaniok, a könnyebb helyzetben sokkal türelmesebbek lesznek, és józanabbá válnak azok is, akik majd használt kocsit kínálnak eladásra. Most, hogy a napokban ellátogattunk a pesti Autószalonokba, – mert ma már ugye kettő is van (bár több is indokolt lenne, és már vidéken is létesíthetnének néhányat), – az ott látottak, hallottak alapján az a véleményünk, hogy kezd egyenesbe jönni ez a front is.

Kocsi van elég, nagyjából olyan típust kaphat bárki, amilyent korábban elképzelt. Sőt, már olyant is, amelyet korábban nem is remélt. Akinek kevesebb a pénze, de különben is megelégszik egyelőre kis kocsival, hamar megkapja a Trabantot. Másiok a Wartburg modellek, Moszkvics és Škoda variációk között válogathatnak. És ne felejtsük el: az utóbbi kettőnek nemrég az ára is csökkent. Persze, egyesek most mindjárt közbeszólnak: azért lettek olcsók, mert ezek már fáradt kocsik, az egész telet Csepelen szenvedték végig.

A legtöbb újságban valóban tragikus képet festettek arról, hogyan „mentek tönkre a tárolt gépkocsik”. Mi nem kívánunk ezen az oldalon senkinek védelmére kelni. Nem kezdünk vitatkozni. Tény, hogy a „csillag garázs” nem a legjobb kocsiápoló szer. De tény az is, hogy világszerte az autók legnagyobb része télen-nyáron az utcán áll, és gazdáik nemcsak állnak, hanem rendszeresen járnak is a kocsikkal. Túlzás azt állítani, hogy egy modern autó ne tudna ellenállni egy téli szezonnak. Kár tehát a vészharangot kongatni, szó nincs tönkremenésről! Különben is, ami rongálódhat, a fényezés, a krómozás, nem rejtett hibákat, hanem szemmel látható nyomokat hagy. Mégpedig olyanokat, amelyeket lehet orvosolni. Ennek az orvoslásnak a költségei különben sem a vevőt, hanem az eladót terhelik. No, de kár erről beszélni, mert utánanéztünk és meggyőződtünk arról, hogy aki most vásárol magának például egy Moszkvicsot, az legrosszabb esetben is csak olyant kaphat a telepről, amely legrégebben júniusban érkezett. Júniusban pedig – ha jól emlékszünk – nem volt sem fagy, sem hideg.

Egyébként úgy vettük észre: főként azok félnek a mostani kocsiktól, akiknek eszük ágában sincs autót venni. A többiek annál inkább vásárolnak. Számukra kedvező, hogy a rendelést számítva 7-10 nap alatt meg is kaphatják a kocsit. A Škodák hét különböző színben, a Moszkvicsok közül az egyszínűek nyolc-tíz a kettős színűek pedig húsz-huszonöt kombinációban választhatók. A Lenin körúti Autószalo eladási lapjait nézve, kiderült, hogy csak júliusban 200 Škodát és mintegy 300 Moszkvicsot vásároltak a pesti és vidéki emberek. Munkások, tisztviselők, orvosok, mérnökök, kisiparosok, jogászok, tanítók, termelőszövetkezeti tagok és elnökök. Egyszóval a mi társadalmunk legkülönbözőbb területein tevékenykednek a mai autóvásárlók.

Amikor a Szalonba érkeznek, – naponta sok százan megfordulnak itt, – többnyire már tudják is, milyen típusnál fognak kikötni. Azért még alaposan megnézik, melyik mit is tud. Jó lenne persze, ha kapnának prospektust is az érdeklődők, de többen, tehát többet foglalkozhatnának a szalon alkalmazottai az ilyen nagy döntés, az autóvásárlás előtt álló családokkal. Igaz, hogy aki már vásárlási szándékkal lép a helyiségbe, az jóval korábban megkezdte az információszerzést. Barátoktól, ismerősöktől, hivatásos gépkocsivezetőktől, autószerelőktől, és az utcán megszólított, Moszkvicsból vagy Škodából kiszálló autósoktól már számtalanszor megkérdezte, mit tart erről vagy arról a márkáról. És mi azt is nagyon jól tudjuk, hogy az effajta tájékoztatás nem egy esetben a leghatározottabban befolyásolja a döntést.

Azt viszont főként itt a Szalonban kérdezik az emberek, hogy miért nem árusítanak sem Moszkvics, sem Škoda kombi-kocsikat, holott Trabant kombit például bárki, minden korlátozás nélkül kaphat. És erre a kérdésre pillanatnyilag az eladók sem tudnak válaszolni. Ők csupán azt jegyezték meg, hogy igen sokan szívesen vennék ezeket a praktikus modelleket. Annál több kérdésre tudnak viszont olyan válaszokat adni, amelyekkel megkönnyítik a hozzájuk fordulók dolgát. Így például készségesen, postafordultával küldik a vidékieknek az erkölcsi bizonyítvány kiváltásához szükséges nyomtatványt, és más vonatkozásban is azon igyekeznek, hogy minél kevesebb utánjárással, mielőbb, a pénze szerint mindenki olyan kocsihoz jusson, amely igényeinek legjobban megfelel. Kezd tehát helyreállni a rég kívánt egyensúly az autók vásárlói és az autók eladói között.

Azt persze még korai mondani, hogy máris minden a legnagyobb rendben van. Lehet, hogy ennek leírására még egy esztendő múlva sem kerülhet sor. Annyi azonban bizonyos, hogy a sok korábbi probléma már odáig zsugorodott, hogy itt, az Autószalonban a legnagyobb kérdés végül is az maradt: milyen színű legyen a kocsi?

L. Gy.