Meglepetésnek meglepetés volt, nem is kicsi, ám azt nem mondhatnánk, hogy olyan, amit bármelyik szerettünknek kívánnánk. Ugyanis mikor az angol úriember át akarta venni elvontatott autóját, közölték vele, hogy azt összetörték időközben…

Ben Tiller vett egy Subaru Legacyt, amit szeretett volna kipofozni, ám addig nem jutott el. A saját udvarában parkoló autó ugyanis egyik napról a másikra eltűnt. Mint kiderült, elvontatták a kocsit, ugyanis azt gondolták, egy roncsról van szó.

A thenorthernecho.co.uk beszámolója szerint Tiller gyorsan jelentette is a rendőrségen, hogy ellopták, ugyanis akik elvontatták, még egy cetlit sem hagytak az autó helyén. Két hónappal később jelentkeztek végül, hogy megvan a Subaru, csak van vele egy kis probléma.

Akadt egy kis probléma a Subaruval… (Fotó: thenorthernecho.co.uk)

Az, hogy a kocsit időközben a helyi szervek összetörték. Hogy hogyan, arra szintén nem szerettek volna választ adni, azt viszont elmondták, hogy a forgalmiját már be is vonták, ugyanis utcai használtra már alkalmatlan.

Jelenleg az ügy a biztosítóknál, akik próbálnak rájönni, hogy történhetett az eset, és hogy tudnák kompenzálni a tulajt, aki elmondása szerint finoman szólva ideges…