Egészen döbbenetes videó látott napvilágot Mexikóból nemrég: egy autós felvette, ahogy egy kartell megpróbál autót lopni az éjszaka közepén az egyik úton!

A mit sem sejtő autós nyugodtan haladt az úton, mikor egyszer csak valami furcsa dolgon akadt meg a szeme: nem természetes helyzetben alakult ki torlódás az egyik kereszteződésnél.

És ez valóban minden volt, csak természetes nem, néhány másodpercen belül ugyanis kiderült: bűnözőkkel találta szemben magát, akik az autójára pályáznak!

Ami ezután jött, arra azonban talán a kartell tagjai sem számítottak: az autós elképesztő lélekjelenléttel elkezdett tolatni, hogy egy kis helyet adjon magának, majd mikor megnyílt a rés, azonnal átvágott a feltartására odaálló kocsik közt, így pedig meg is menekült!

Az sem kizárt egyébként, hogy a videót rögzítő sofőrnek nem ez volt az első ilyen találkozása, a beszámolók szerint ez a kereszteződés ugyanis a tolvajok egyik kedvenc gyülekezőhelye, és szinte naponta számolnak be autórablásról itt.