Aztán már megszokhatták a rajongók, hogy a Formula–1-nek van elektromos vetélytársa, hiszen a Formula E 2014 óta megy, tömve van korábbi F1-es pilótákkal, és nagy népszerűségnek örvend.

Az elektromos autókkal futó széria sikere pedig megihlette a motorosokat, és a tervek szerint 2019 májusában a MotoE széria is elindult volna, amelyben elektromos motorokkal köröznek a versenyzők.

Csak épp akadt egy kis probléma.

Az első verseny eredetileg Jerezben lett volna, ott, ahol 1987 óta rendez versenyt a MotoGP.

Ez a futam azonban már biztosan elmarad, a boxutcában ugyanis az összes (!) elektromos motor leégett már a tesztek során Spanyolországban.

MCN Sport on Twitter

Hogy pontosan mi okozta a tüzet, azt egyelőre vizsgálják, az azonban már biztos, hogy mind a 18 motor a tűz áldozata lett, és az is biztos, hogy a jerezi első futam így elmarad.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy senki nem sérült meg.

A tűz után… (Fotó: motorsport.com)

A MotoE-ben egyébként 147 lóerős elektromos gépekkel versenyeznek majd, a motorok végsebessége pedig a hírek szerint a 270 km/h-t is elérheti majd.

Az új versenynaptárról hamarosan értesítik a rajongókat.