Egészen elképesztő tervet prezentáltak Szaúd-Arábiában a napokban: itt az út nélküli város!

A carthrottle.com beszámolója szerint a szaúdiaknál az adta az ötletet, hogy szeretnék csökkenteni a károsanyag-kibocsátást. Szerintük pedig a jövő nem az elektromos autókkal tömött város, hanem az autók nélküli város.

Sőt, az utak nélküli.

A tervek szerint „A vonal” nevezetű város a nevéből már kitalálhatóan egyetlen vonalban épülne meg, amely 170 km hosszú lenne.

A városban minden fontos hely, mint például kórház, iskola, stb. ugyanúgy megtalálható lenne, csak nem a világszerte megszokott formában épülnének az épületek.

Az utak helyett egyetlen tömegközlekedési eszköz lenne, ami hasonló lenne, mint a metró, csak sokkal gyorsabban haladna, és a város egyik végpontjától a másikig eljutna 20 perc alatt.

A projekt egyelőre persze még csak videón létezik, és vannak benne érdekes részletek, mint például az, hogy a szaúdiak szeretnék, ha saját holdja is lenne a furcsa városuknak.

A tervek szerint „A Vonal” 500 millió dollárból készülhetne el, ám ehhez a kiszemelt építési területről még 20 ezer őslakost is ki kell telepíteni…