Igen, a helyszín véletlenül a budapesti belvárosban szerényen meghúzódó Szép utca, de lehetne a mellette levő is. Most sem az utcanév, sem a rendszám, sem ez esetben a kocsi vezetőjének neve sem fontos. A dátum: 1978. szeptember 6. délután 17 óra előtt és után néhány perc. Ez alatt a néhány perc alatt nem történt más, csupán annyi, hogy egy taxi a Károlyi-kertnek mondott tér és a keskeny, egy sávban is nehezen járható, egyirányú utca sarkán úgy állt meg, úgy vette át a fuvardíjat, hogy a mögötte érkező kocsival valóban nehezen lehetett továbbjutni. A mögéje került első kocsi vezetője egy kis ügyeskedéssel mégis előrébb jutott. Igaz, nem sokat, csupán néhány métert, hiszen állt a sor, egészen a Kossuth Lajos utcai torkolatig. Parkoló járművek sora félig a járdán és ugyancsak mozdulatlan kocsisor az úttesten.

Ekkor tört rá a viszonylagos csendre az éles dudaszó. Hogy honnan? A tér sarkáról, az éppen utasától elköszönő, a kapott pénzt zsebretevő és indulni készülő taxis mögül. Akik akkor éppen a taxis mellé értek, szép „szöveget” hallottak annak címezve, aki itt, ilyenkor a kürttől, a dudaszótól várja, hogy szabaddá váljon előtte az út. Volt ebben a „szövegben” szó arról is, hogy egy kis ügyeskedéssel el lehet férni a taxistól, hiszen a másik autós ugyanolyan kocsival már elémkerült, de különben is megyek már, nem történt semmi különös…
Hát igen, ezt fejezte ki a „szöveg”, persze egészen más megfogalmazásban. Olyanban, olyan szavakkal, amelyeket hiába idéznénk, hiába is küldenénk nyomdába. A mondókát ugyan nem hallhatta, aki a zárt ablakos kocsiban nyomkodta a kürtöt, mint ahogy azok a szavak sem juthattak el hozzá, amelyeket most már nemcsak a taxis részéről, hanem a közeli más kocsikból és a járdáról címeztek hozzá. Nemcsak az általa keltett dudaszó harsogása, nemcsak a felhúzott ablaküveg akadályozta meg abban, hogy tudomást szerezzen a körülötte levők véleményéről. Egyszerűen nem is akarta tudomásul venni, hogy körülötte vannak mások is.

Talán szép szóval – már a nyitott kocsiajtón át – egy udvarian bemutatkozást követően próbáljuk meg figyelmeztetni arra, hogy itt a kürtölés szabálytalan, eredménytelen. Illetve csak azt eredményezi, hogy magára haragít egy csomó embert. Olyan autósokat, akik előtte sorakoznak és olyan gyalogosokat, akik abban az utcában várnak, sétálnak vagy sietnek. Nos, szelíd beszédnek, a közlekedés rendje említésének semmi hatása. Arra pedig itt, ebben a szűk, zsúfolt utcában nem sok értelme, hogy hivatalosan szólítsuk fel, álljon egy percre félre a kocsijával, mutassa meg az igazolványát, és magyarázza meg, miért ez a dühödt ellenszegülés, miért a dudaszó. Arra viszont van mód, hogy a feljegyzett rendszám alapján, másnap, máshol ugyanazt a kérdést feltegyük, ugyanannak az autóvezetőnek, aki ott, abban az utcában olyan csúnyán viselkedett. Addigra már tudjuk, hogy jogosítványát 1950-ben szerezte, és azóta nincsen a lapján említésre méltó közlekedési esemény. Azt már tőle tudjuk, hogy nemcsak régi vezetői engedélye van, hanem az elmúlt évek, évtizedek során eléggé sok kilométert is megtehetett. Arra a csúnya dologra, vagyis a kérdésre, hogy miért nyomkodta olyan vadul, értelmetlenül és szabálytalanul a kürtöt, a következő válaszokat kaptuk.

Először azt, hogy soha máskor nem fordult még ilyesmi vele elő. De akkor, ott már a parkolóból alig tudott kijutni. Azután pedig képtelen volt előremenni, mert egy tolató teherautó hátrakényszerítette a mögé került kocsikat, természetesen őt is. Hosszú percek vesztek így el, tehetetlenül kuporgott a kormány mögött. Végre megindulhatott a kitűzött irányba, és akkor ott volt a sarkon az a taxi, majd néhány méter után két másik kocsi ugyancsak akadályozta őt…
Arról nem esett szó, hogy mi is akadályoztuk, amikor ott, abban a szűk utcában kértük, hagyja abba a kürtölést. Igaz, nem mi állítottuk meg. Állt ott akkor az egész kocsisor. Szerintük kizárólag azért, mert amint az első mondatokban is említettük, a Kossuth Lajos utcai csúcsforgalom lassította a továbbjutást. És ez más napokon is gyakori délután öt óra körül. Nemcsak ott, hanem a város számos más pontján ugyanúgy. Mint ahogy az sem ritkaság, hogy nehezen jutunk ki a parkolóból, vagy a rakodó teherautók miatt egy kicsit hátrább kell mennünk, és csak azután jutunk tovább. Akik viszont úgy vélik, hogy ilyen esetekben a kürtölés célravezető megoldás, nagyon tévednek. A közmondás szerint ugyan tévedni emberi dolog, de akik a közlekedés bonyolultabb pillanataiban kürtöléssel próbálják ezt bizonyítani – ezt a szabályt erősíteni – szintén tévednek. És tévednek azok is, akik azt hiszik, hogy manapság mindig büntetlenül lehet nálunk dudálni.

L.Gy.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!