Úgy tűnik, ma Magyarországon már nem érdemes udvariasnak lenni az utakon, mert abból is balhé lesz. Az alábbi történetet és videót olvasónk, Máté küldte.

„Az úriemberrel a Fiumei úton találkoztam, beengedtem a megszűnő sávból, majd mikor ezt a villogóval megköszönte, refiztem egyet, jelezvén, hogy szívesen. Ezen ő annyira felháborodott, hogy kétszer is megpróbált leszorítani, áthúzva az autóját a sávomba (a második alkalommal, mikor „beszélgettünk” is, mellette voltam, így az sajnos nem látszik), majd mikor úgy döntöttem, inkább hanyagolom a kommunikációt, hiszen csak „orrba vágna”, leelőzött és még egy büntető fékezést is kaptam ajándékba” – írta le a találkozást Máté.

Ha hasonlót látsz, égbekiáltó szabálytalanságot sikerült lefotóznod, vagy levideóznod, akkor küldd el nekünk a soforpokol@automotor.hu emailcímre, mi pedig közzétesszük, mindenki okulására.