Pontosan tudjuk, milyen idegesítő az, mikor az ember csak szeretne hazaérni, majd a célegyenesben megpillantja az addig arrafelé nem látott táblákat, amik jelzik, itt most biztosan meghosszabbodik az út.

Idegesítő apróság az is, mikor megjelnik egy munkás táblával a kezében, és jelzi, várni kell egy kicsit a felújítások miatt, de mi tehet ilyenkor az ember?!

Eddig azt hittük két opció létezik maximum: az első, hogy vár, és maximum magában bosszankodik egy kicsit, majd ráébred, hogy ők is a munkájukat végzik.

A második, hogy felhúzza magát, megfordul, és választ egy másik útvonalat, ahol gyorsabban haladhat.

Az alábbi autós azonban egy harmadik opciót választott. Egy olyat, amely miatt a börtönben kötött ki.

A beszámolók szerint a férfinak néhány percet kellett volna csak várnia, ám mikor ezzel szembesítették a munkások, a sofőr felháborodott, majd közölte, ő nem vár senkire.

Mikor lassan elkezdett gurulni, többen is eléálltak, de úgy tűnik, ez csak olaj volt a tűzre, a férfi ugyanis ezt látva beletaposott a gázba, így magával rántva többeket is.

A WMTW híre szerinta férfit alig félórával később elfogta a rendőrség, és le is tartóztatta, így a közeljövőben nem kell amiatt aggódnia, hogy ér haza…