A Mexikói úttól két kerületen át vezet egy osztott pályás út, amelyet az M3-as autópálya városi szakaszaként szoktak emlegetni. Ez a kétszer háromsávos őt jelentősen meggyorsítja a közlekedést, a Budapest központjába való be- és kijutást, ugyanakkor több baleseti kockázatot is rejt. Ezek a veszélyek ott leselkednek a rossz csomópont-megoldásokban és a hiányos biztonsági felszerelésekben.

Kezdjük talán az elején, a Mexikói útnál. A felüljárók bekötései úgy helyezkednek el, hogy a Hungária körútról érkezők nem tudnak lehajtani a Nagy Lajos király útja felé, ugyanis a belső sávra érkeznek, és egyszerűen helyhiány miatt nincs lehetőség elhagyni az autópályát. Ez biztonsági szempontból még nem lenne probléma („csupán” közlekedési zavart okoz), de a kerülő utat tenni nem hajlandó autósok terepfokozatba kapcsolnak, és átküzdik magukat a pályát a Kacsóh Pongrácz úttól elválasztó földsávon. Erre a hiányosságra már megszületett a megoldás, ez évben elkészül a lehajtás a Nagy Lajos király útja felé.

A sok gondot okozó lejáró a Nagy Lajos király útja felé A sok gondot okozó lejáró a Nagy Lajos király útja felé

Szintén a Mexikói útnál, a befelé vezető irányban készül még egy kisebb változtatás: az autóbuszöblöt hátrább „húzzák”, így a 32-es busznak nem kell majd álló helyzetből három sávot „ugrania”, hogy ráhajthasson a Hungária körútra. Ezt a változtatást elsősorban a gyakori torlódások megszüntetése érdekében tervezik, de talán a ráfutások és a kisebb koccanások is megszűnnek majd.

Lépjünk egy nagyot, át a XV. kerületbe és nézzünk körül a sokat emlegetett Szerencs utcai szintbeli kereszteződésnél. Itt a bevezető szakasz építésekor költségvetési problémák miatt elhagyták a tervezett felüljáró megépítését. 1984 óta a megváltozott környezetvédelmi előírások miatt a terv elavult, felülvizsgálata az év végén történik meg.

Az elmúlt évek súlyos balesetei ráterelték a figyelmet az említett helyre, és bár az igazi megoldás, a felül- vagy aluljáró még nem készült el, csökkent a halálos balesetek száma. 1987-ben kilenc (két halott), 1988-ban öt, 1989-ben négy (szintén két halott) baleset történt itt, ez év áprilisáig nem következett be szerencsétlenség, de amíg ez a kereszteződés marad, addig marad az esély is a balesetre. A csökkenést megfelelő jelzésekkel és korlátozásokkal érték el, úgy is mondhatnánk, a Szerencs utcánál minden van, ami lehetséges. Sebességkorlátozás, táblázás, útburkolati jelek. A közeljövőben végrehajtandó újabb rendezés során árnyékoló lemezek kerülnek a jelzőlámpákra, és jobban beláthatóvá teszik a kereszteződést.

Végül, de nem utolsó sorban essék szó a bevezető szakasz szerintünk jelentős hiányosságáról: nincs szalagkorlát. Főképp a két pályatestet elválasztó sávon lenne szükség rá, ugyanis a fényterelő lemezek nem állítják meg az éppen áttörő autót, és nem elhanyagolható, hogy egy feltételezett balesetnél a résztvevő kocsik egyike a szembejövő forgalmú úttesten súlyos, frontális ütközést okozhat. Úgy gondoljuk, hogy egy védett útvonalhoz képes magas baleseti szám elérésében a szalagkorlát hiányának jelentős szerepe van. A bevezető szakasz statisztikája szerint a halálos balesetek száma évről évre nő, 1987-ben 26, 1988-ban 30, 1989-ben 34 baleset történt, 11 halálos, 41 súlyos és 99 könnyű sérülttel. 1990-ben áprilisig 13 baleset történt, 8 súlyos és 10 könnyű sérüléssel. Ezekben az esetekben sokszor enyhíthetett volna a súlyosságon a szalagkorlát. Arról nem is beszélve, hogy a fényterelő lemezek legalább annyit ártanak, mint használnak, hiszen nem engedik láttatni a szabálytalanul átkelő gyalogosokat, akik a rendre kitört táblák résein vagy az oszlopok között átpréselődve váratlanul kerülnek a száguldó járművek elé.

Áttört fényterelő lemezek – a rongálódás jellegéből látszik, hogy gépjármű okozta Áttört fényterelő lemezek – a rongálódás jellegéből látszik, hogy gépjármű okozta

A közelmúltban a KTI forgalombiztonsági vizsgálatot végzett a bevezető szakaszon, de a szalagkorlát fölszerelésének még csak a gondolata sem merült fel. Az indoklás szerint kevés az olyan szituáció, melyben a szalagkorlát jelentősen csökkentette volna a baleset súlyosságát.

Ez a szakasz nem autópálya, de autópályaként közlekednek rajta. Ez a legfőbb baleseti ok.

Dombóvári Gábor
L. Szabó László felvételei

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!