Fotó: Mészáros János

– Nyolc esztendeje kezdődött az egész, azóta nagyjából húsz járgány került ki a kezeim közül – mondta a szoljon.hu hírportálnak a lelkes autóépítő. Az úgynevezett ATV-k, vagyis a nagyjából minden terepen haladni képes járművek igen drága mulatságnak számítanak, egy-egy csinosabb darab értéke a nyolcmillió forintot is elérheti.

– Ezekhez használtan is féláron lehet hozzájutni, és mivel ennyi pénzt nem áldozhattam egy ilyen autóra, hát építettem magamnak egyet – részletezte Buzgán Attila. Azt szintén elárulta, hogy bár eredeti szakmáját tekintve pék, a motorok és járművek iránti érdeklődése régre nyúlik vissza.

– Valahogy jött ösztönből, hogyan állnak össze a rendszerek, az elemek. Minden folyamatnak megvan a maga varázsa, de ha valamit ki kellene emelnem, magát az építést és a dekorálást szeretem leginkább. Ez talán kicsit már művészet is – vallotta meg mosolyogva. Hozzátette, kihívás szintén rejlik szeretett hobbijában. Megtervezni és összhangba hozni a leendő négykerekű szerkezetét nem kis feladat. Szerencsére azonban akad segítsége is. Nevelt fia, Sziráki János gyakori „vendég” a műhelyben.

– Sokat van itt velem, nagyon ügyes, tehetséges fiatalember. Jól tudunk együtt dolgozni – emelte ki. Attila elmondta, hogy ideje nagy részét a hobbijának szenteli, de néha engedélyez magának némi kimenőt.
– Általában reggel kilenctől akár este tízig is bent vagyok. Emiatt néha kapok egy kis korholást a páromtól, de nagyon megértő, elfogadó – részletezte. Elárulta, hamarosan egy új modellen fog dolgozni, mely háromkerekű lesz, és szemből egy sportautóra hasonlít majd. A tervei között szerepelt egy budapesti kiállításon való bemutatkozás is, de jövőre halasztották az eseményt. Ő persze addig sem csügged, és minden bizonnyal hallunk még nem mindennapi alkotásairól a jövőben is.