– Nem tudom, kedves autós társam, van-e számadásod arról, hogy mennyibe kerül nekünk ez az élvezet, mennyit költünk autónk fenntartására?
Ezt kérdezték a Zastava 101-es belgrádi tulajdonosaitól a tekintélyes NIN (Vasárnapi Informatív Újság) című hetilap Dokumentációs és Közvéleménykutató Központjának munkatársai. És miután összeszámlálták, hogy a legnépszerűbb jugoszláv személyautónak mennyibe kerül a fenntartása, föltették a kérdést:
– Vajon hogyan lehetséges az, hogy az átlagos jugoszláv polgár – Átlag János – havi keresetének a felét (vagy még többet) kedvesének, az autónak az eltartására költi, mégpedig anélkül, hogy ezt tudná?!
Mindenki autója
1954-ben Jugoszláviában mindössze hétezer személyautó volt, vagyis pontosan annyi, mint manapság Belgrádban, a Jurij Gagarin utca bal oldalán parkol. A számítások szerint 1979 végén Jugoszláviában két és fél millió személyautó volt, azaz mindenki kilencedik lakos gépkocsitulajdonos. Ami pedig az olyan nagyvárosokat illeti, mint Belgrád, Zágráb, Ljubljana, Rijeka, Szkopje, Szarajevó vagy Újvidék, az autók száma elérte az európai átlagszintet: négy-öt lakosra jut egy autó…
Azt mondják, talán csak Japánban volt olyan gyors az „autószaporulat”, mint Jugoszláviában. Egy alkalommal – Jugoszláviában járva – Giovanni Agnelli, az olasz Fiat cég elnöke azt magyarázta, hogy egy-egy országban ezeknek a négykerekű csodabogaraknak a száma a „robbanás” első tíz esztendejében rendszerint 10 százalékkal növekszik, a második évtizedben már 6-7 százalékkal, a harmadik évtizedben pedig már csak évente 2 százalékkal. S ez az utóbbi jellemzi a nyugat-európai autósodást 1970 és 1980 között. Jugoszláviára azonban ez a törvényszerűség nem vonatkozik, mert ott a személyautók száma a következőképpen alakult:
Vajon mi történt Jugoszláviában a világon szinte egyedülálló autósodást illetően? – kérdezik a szakemberek, akik szerint az elkövetkező tíz esztendő során a személygépkocsik száma az országban a jelenlegi mintegy 2 és fél millióról – várhatóan – hétmillióra növekszik? Talán az, hogy Jugoszlávia maga is gépkocsigyártó ország, hiszen Kragujevácon, Zomborban és Zágrábban gyártják a Zastava gépkocsikat, Novo Meszton a Renault IMV-ket, Koperben a Citroën-Cimosokat, a Szarajevó melletti Vogoscsán a Volkswagen-TAS-okat, Kikindán pedig az Opelok, Pristinában a Peugeot-k, Mosztarban a Škodák gyártására készülne, miközben a Kragujeváci Zastava szoros ipari együttmáködés eredményeként árusítja a szovjet Ladákat, valamint a lengyel gyártmányú gépkocsikat is. Aztán dinárért vásárolható meg a Volga, a Zaporozsec, a Škoda és a Moszkvics…
Mennyibe kerül az autózás?
Ha az ország minden nyolcadik vagy kilencedik polgárának van autója, akkor a már bizonyos értelemben közszükségleti cikknek számíthat. Furcsa, de igaz, hogy Jugoszláviában ma ugyanannyi autó van, mint ahány hűtőszekrény, vagy: több az autó, mint a telefon! Sőt, hallani olyan véleményt is, hogy a jugoszlávok ma több korszerű gépkocsival rendelkeznek, mint ahány korszerű illemhellyel. De a szakemberek véleménye szerint az autótulajdonosok egyharmadának nincs még saját lakása.
A közvélemény-kutatókat azonban nem az érdekelte, hogy miért kedvelik és szeretik annyira a jugoszlávok az autót, azt sem nézték meg, miből vásárolják és mennyire adósodtak el emiatt. Őket csupán egy dolog érdekelte: mennyibe kerül egy jugoszlávnak az autó, és annak fenntartása?
Mielőtt a szakembereket arra kérték volna meg, hogy – számítógép segítségével – pontos választ adjanak, mennyibe is kerül az átlagos autónak számító Zastava 101-es fenntartása, a közvélemény-kutatók azt az autótulajdonosoktól próbálták megtudni.
Belgrádban négy benzinkútnál két napon át állították le a a Zastava 101-esek tulajdonosait, megkérdezve tőlük: tudják-e, mennyibe kerül autójuk fenntartása és vezetnek-e kiadásaikról valamilyen kimutatást? (A megkérdezettek fele egyetemi végzettségű ember volt – mérnökök, jogászok, közgazdászok stb. -, 34 százaléka munkás, a többi középiskolai végzettségű tisztviselő.)
Nem, de nem is akarják tudni
A száz megkérdezett közül csupán 5 állította azt, hogy pontosan tudja, mennyibe kerül autójának fenntartása. Amikor azonban a költségek összetételéről kezdték őket faggatni, kiderült, hogy fogalmuk sincs róla. Az autósok 26 százaléka azt mondta: 101-esük havi fenntartása ezer új dinárba kerül, 22 százalékának szent meggyőződése, hogy autója mintegy 1000-1500 dinárt eszik meg havonta, 28 százaléka szerint maximum 2500 dinárba kerül az autózás és csak 11 százaléka „érzi”, hogy 2500 dinárnál is többet költ havonta autója fenntartására. Sokan pedig azt válaszolták: nem tudják, de nem is akarják tudni.
Mégis, mennyibe kerül?
Ha egy jugoszláv autós évente 15 000 kilométert tesz meg gépkocsijával és ha 1000 kilométerenként átlag 9 liter benzint fogyaszt, akkor vajon mennyibe kerülhet az autó fenntartása és üzemeltetése? A költségek kiszámításánál a szakemberek figyelembe vették a törvényes előírásokat, a gyári szabványokat és a Zastava 101-es használati és karbantartási utasítását. Úgy vették, hogy egy 101-es 4 évig „él”, s ha e négy év alatt nem történik vele karambol, négy év után még 45 ezer dinárért eladható.
A Zastava 101-es Standard típust vették alapul, amelynek ára 100 000 dinár. Hozzáadták a biztosítás, a kötelező elsősegély-nyújtási doboz, az elakadásjelző háromszög és a hólánc árát. Ha évente 15 ezer kilométert fut a kocsi, akkor a benzin, az olaj, a szerviz, a gumicsere, az alkatrészek, a korrózióvédelem, a parkolási- és büntetési díjak, valamint a kocsimosás a négy év alatt majdnem ugyanannyiba kerül, mint az új gépkocsi ára. Mindent összevetve – a gépkocsi ára és a költségek e négy év alatt 223 000 dinárra rúgnak.
Mivel négy év múlva a még aránylag jó állapotban levő autó 45 000 dinárért eladható, marad a végösszeg: 178 000 dinár. Ha ezt az összeget elosztjuk 48-cal, vagyis négy esztendővel, akkor megkapjuk, hogy a Zastava 101-esnek (az átlagos jugoszláv autótulajdonos kocsijának) havi fenntartása sem több, sem kevesebb mint 3708 dinárba és 33 parába kerül – föltéve, ha nem vesz bele drága huzatokat, autórádiót, és ha négy év alatt nem éri egyetlen karcolás sem. (Persze, ha valaki „átlagon felüli” akar lenni, vagyis ha több kilométert tesz meg autójával, akkor a költségek is nagyobbak lesznek.)
Ezután a közvélemény-kutatók és a szakemberek segítségül hívták a hivatalos statisztikai adatokat. Ezek szerint 1979. október 1-én a belgrádi dolgozó átlagos havi keresete 6608 dinár volt, az átlagos jugoszláv dolgozóé pedig 5800 dinár. Ez pedig azt jelenti, hogy az egy keresőből álló család Belgrádban a havi átlagkeresetének 52 százalékát fordítja autója fenntartására.
Miből él?
Vajon lehetséges ez? A statisztika szerint nem, mert a hivatalos adatok azt mutatják, hogy a jugoszláv polgár átlagos keresetének, illetve átlagos jövedelmének 40 százalékát élelemre, kosztra költi. A maradék 60 százalékot autójára költené? Hát akkor miből fizeti a lakbért, miből iskoláztatja gyermekeit és miből szórakozik, cigarettázik és kávézik?
A közvélemény-kutatók és a szakemberek tudománya itt megállt, egyszerűen felmondta a szolgálatot. Mert az egyetlen – statisztikailag és matematikailag elfogadható – válasz csak az lehetne: a jugoszláv Átlag János gyalog jár, nincs autója. Márpedig ez nem áll!
A matematikusok és statisztikusok tovább számoltak, és az autóra fordított havi költséget napra „bontották” le. Kijött 120 dinár. A jugoszláv átlagpolgár – szerintük – 190 dinárt keres naponta. Mit jelent a napi 120 dinár? Ezért a pénzért naponta 14 kilométert tehetne meg taxival, vagy ha megtakarítaná, négytagú családjával évente repülőgépen mehetne a tengerpartra nyaralni. És ahelyett, hogy naponta 120 dinárért eteti falánk autóját, a feneketlen bádogdobozt, naponta 1 kiló csont nélküli borjúhúst, 1 kiló kenyeret, 1 liter tejet és 10 deka kávét vásárolhatna. Egy külföldi gyártmányú személyautó tulajdonosa pedig a kocsifenntartási díjból akár bacchanáliákat is rendezhetne – naponta – mondják a matematikusok és a statisztikusok.
De végül mi ebből a tanulság? A belgrádi NIN című hetilap Dokumentációs és Közvéleménykutató Központja által végzett kutatásnak nincs semmilyen tanulsága, sem pedig üzenete – mondják a cikkírók. Ugyanis bizonyosak abban, hogy az írás elolvasása után egyetlen jelenlegi és jövendő autótulajdonos sem mond le áhított álmáról és szerelméről – az AUTÓRÓL.
Inkább figyelmeztetés kíván lenni ez az írás, hogy mindenki csak addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér, a mai világban érdemes volna szerényebben élni és a pénzt jobban a fogunkhoz verni. Persze, a közgazdászok és a szakemberek víkendházakkal kapcsolatban is készíthetnének egy ehhez hasonló költségelemzést, s akkor talán maguknak és a társadalomnak is komolyabb kérdéseket tehetnének fel. Ám a belgrádi cikkírók szerint ez már egy másik, sokkal nagyobb téma…
-i-
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
