Mikor a a szirénázó rendőr félreállít, a legtöbben elkezdenek pánikolni, és azonnal feltételezik, hogy valahogy megszegték a törvényt, még, ha erre nem is emlékeznek. Elvégre egy gyorshajtás, egy STOP-tábla bárkinek becsúszhat, ha nem figyel… Az alábbi autós azonban biztos volt benne, hogy nem hibázott. És így végül a rendőr járt rosszul…

Az Egyesült Államokban járunk, ahol a „Stig’s Persian Cousin” nevezetű YouTube-csatorna tulaja átszállította Lamborghiniét Dubaiból, hogy míg az Államokban tartózkodik, addig is élvezhesse kedvenc kocsiját, és persze készíthesse a felvételeket a videómegosztóra.

Ezért természetesen nem regisztrálta ott a kocsit, csupán kért egy engedélyt a tartózkodása idejére, illetve kötött biztosítást, és persze a nemzetközi jogosítványát is magánál tartotta. Minden szabályos, mégis mi baj lehet így?

Nos, a dubai rendszám bőven elég volt, ugyanis ez rögtön elkezdte szúrni egy rendőr szemét, aki azonnal félre is állította a Lamborghinit.

Mikor azonban a sofőr minden kérdésére választ tudott adni, bemutatta az engedélyét, a biztosítását és a vezetői engedélyét is, a rendőr még mindig nem volt meggyőzve.

Ő ugyanis biztos volt benne, hogy ahhoz, hogy valaki az Egyesült Államokban autózhasson, helyi rendszámra van szüksége.

A rendőr, mikor rájött, hogy lehet, hogy nincs igaza, akkor pedig a legváratlanabb megoldást választotta: közölte, hogy sietnie kell egy másik autóhoz, bepattant a kocsijába, és másodpercek alatt eltűnt.

Azt persze egy pillanatra sem ismerte el, hogy lehet, hogy tévedett…