Egyesek már az automata váltó gondolatától is rosszul vannak, és bele sem tudnak gondolni, milyen lenne, ha három pedál helyett csak kettő lenne a lábuknál, mikor beszállnak a kocsiba. A Nissan azonban még tovább gondolta a dolgot: mi lenne, ha csak egy pedált kellene használni?

Az újítás az új Nissan Leafekben lesz először megtalálható, és a cég az „e-pedál” nevet adta találmányának.

Az autóban első ránézésre nem lehet majd látni a változást, hiszen ugyanúgy megtalálható lesz benne egy fék- és egy gázpedál, ám lesz egy plusz gomb a műszerfalon, amivel aktiválni lehet majd az e-pedált.

Az e-pedál működés közben (Fotó: Nissan)

Ha bekapcsoljuk ezt az üzemmódot, akkor a gázpedál felel egyszerre a gyorsításért és a lassításért is. Ha lenyomjuk, gyorsulunk, ha felengedjük, lassulunk. A Nissan az első tesztek alapján úgy látja, ezzel a fék használata 90 százalékban kikerülhető.

A fék az e-pedál bekapcsolásával is elérhető marad, ám a Nissan szerint ezt így csak akkor kell majd használnia a sofőrnek, ha vészfékezésre van szüksége.

Az e-pedál egyébként nem csak azért lett kitalálva, hogy mutasson valami újat vásárlóinak a cég, a Nissan ugyanis úgy véli, ezzel a módszerrel sokkal hatékonyabbá tehető az elektromos autókban a visszatöltés, mintha a régi, jól megszokott gáz-fék kombinációt használjuk.