Hányan rendeltek most új gépkocsit? Melyik típusból mikor és mennyi várható? Számok a Merkur postakönyvéből, és néhány kérdés, amelyre nehéz még választ kapni.

Azok közül, akik hónapok óta tervezgetik az autóvásárlást, sokan jutottak el fontos dátumig: megrendelhették a kiszemelt típust. Azt, hogy mennyi izgatott érdeklődés, türelmetlen sürgetés, nyugtalanító felvilágosítás előzte meg a várt napot, utólag felesleges itt ecsetelni. Tény, hogy végül az idén meglepően gazdag választékot kínált a Merkur típuslistája, és ez önmagában jó jel.
Más kérdés, hogy a legkeresettebb kocsikból kik, mikor vehetik át a magukét, mert ezen a téren még jó ideig számolni kell az elégedetlenséggel. Akik hosszú hónapok, esetleg évek óta kitartóan nézegették az autószalonok kirakatait, családi, baráti körben a tervezett kocsivásárlásról annyit beszéltek, és már-már kezdik beleképzelni magukat a volán mögötti ülésbe, most érthetően sok kérdésre várnak feleletet.
Munkatársunk felkereste a Merkur Vállalat igazgatóját, Székely Károlyt, hogy válaszolhassunk.

Első kérdésünket azok nevében tettük fel, akiket nem most, hanem még a múlt év során jegyeztek elő, de még nem kaphatták meg kocsijukat. Mire számíthatnak?

A Merkur igazgatója lapoz a könyvben, és sorolja a tartozásokat, megjegyezve, hogy 1967. január 4-i adatokról van szó. Addig a napig 5583 Trabant, 2237 Moszkvics, 2867 Wartburg Limousine, illetve 847 Wartburg de Luxe és néhány Volga átadásával maradtak el. Ez külön-külön is, de főként összességében kétségtelenül nagy szám, amelynek tükrében sokezer ember, sok-sok család gondját érezzük. Főként a Trabantosok szeretnének már lendületesebben előrejutni, és az ő érdekükben külön is tárgyalt nemrég Berlinben a Merkur igazgatója, hogy gyorsítsa, növelje szállításait a sachsenringi gyár. Ennek a tárgyalásnak az eredményeiről sok biztatást, sajnos, nemigen írhatunk… A Wartburg de Luxe adósság (a már említett 847 kocsi) viszont január 4-től február 2-ig jelentősen – 150-re – csökkent, és azóta is gyorsan fogy.
A Trabantosok közül akik a sor legvégén vannak nyilvántartva, ha előbb nem is, 1968 júniusáig biztosan átvehetik a kocsit. (Mi reméljük, nem tart addig a várakozás.)



A Moszkvics kocsikat – a korábbi előjegyzésekre – legkésőbb 1968 márciusáig tudják biztosítani, de nagyobb részül jóval előbb szállításra kerülhet.

A Merkur kínálata 1967-ben:

Trabant 601 Limousine Trabant 601 Kombi Zastava 750 Wartburg 353 Limousine Wartburg 353 de Luxe Moszkvics 408 Skoda 1000-MB Volga M-21 Fiat 850 Limousine Fiat 850 Coupé Fiat 2300 Renault R-10

Hányan fizettek be 1967. február 1-től új kocsikra, és milyen arányban rendelték meg a 12 különféle típust?

– Már az első napon 12 080 OTP-igazolást, vagyis pénzügyileg rendezett előjegyzést iktattunk – közölte a vállalat igazgatója – és egy, az adatok feldolgozásával megbízott munkacsoport február 14-ig már mintegy 15 500 befizetési lapot számlált össze.
– Ezzel párhuzamosan lázas tempóval küldtük ki az első értesítéseket azok számára, akiknek a különböző telepekről már megkezdhették a kocsik átadását. Arról viszont, hogy milyen arányban fizettek be a megrendelhető tizenkét típusra, még nem készült pontos kimutatás.
De természetesen „végeredményt” sem várhatunk. Ugyanis a régi – jól tudjuk, nem szerencsés – gyakorlattól eltérően most nem zárják le a megrendelések időpontját, hanem folyamatosan jegyzik elő az igényeket, így a számok logikus módon állandóan növekednek.
– Mi természetesen nagyon szeretnénk, ha a külkereskedelmi lehetőségek javulásával lényegesen lerövidíthetnénk azt az időt, amely a hozzánk érkező megrendeléstől a kocsi átadásáig szükséges – mondotta az igazgató.

Melyik gyárral, melyik típusokra és milyen darabszámokra van jelenleg szerződés 1967-es szállítási dátummal?

– A kérdés még kissé korai, márciusban már többet tudok mondani erről a témáról. Jelenleg ugyanis konkrét megállapodás 4250 Trabant, 1900 Moszkvics, 1800 Skoda és 1000 Zastava kocsi importjára van. Most folynak tárgyalások a többi típust illetően, tekintettel arra, hogy a terv szerint mintegy 15-18 ezer személykocsit hozunk az idén forgalomba. Ma még nem lehet tisztán látni, hogy melyik gyár milyen darabszám exportjára vállalkozik. Várható azonban, hogy a Skoda Művek, amely a világ 60 országába szállítja ma már az 1000-MB tpusokat, angol, belga, francia, holland, osztrák, svéd és más fontos exportkötelezettségei mellett ebben az évben a magyar piacra is lényegesen több kocsit biztosít, hiszen az elmúlt esztendőben is már 4500 Skodát vehettünk át.

Hogyan állapítják meg az új megrendelések sorszámait, tudnak-e esetenként például orvosoknak kivételt tenni, előbb kapnak-e autót, akik most a vételár 100 %-át fizették be?

– A különböző típusok előjegyzési listáin a sorrendet illetően természetesen minden esetben a levél feladásának napját vesszük figyelembe, ilyen módon a fővárosi és vidéki megrendelések között nincsen elbírálási különbség. Ebben a vonatkozásban változásra akkortól számíthatunk, ha a folyamatosság már gyakorlatilag érvényesül, és nem egy napon kapunk több mint 12 000 megrendelést. Előnyben természetesen senkit sem részesíthetünk, nem vehetjük tekintetbe az orvosi vagy más fontos hivatást. Kénytelenek vagyunk azonban háttérbe szorítani azokat, akik nevére az elmúlt két éven belül vállalatunk már kiadott gépkocsit.
– A Fiat és Renault típusok megrendelői – akik most a kocsi teljes vételárát letétbe helyezték – ugyancsak nem számolhatnak azzal, hogy valamennyien még az idén jutnak kocsihoz. Várhatóan több ezer igényt ki tudunk elégíteni, de nem kevesebben csak később kerülhetnek sorra.

Az interjú befejező kérdése még csak arra vár választ: naponta hány autót adnak most át?

– Csepeli telepünkön mindent elkövetnek, hogy reggeltől estig 80-90 autó kerüljön új gazdájához, és mint ismeretes, a különböző szervizüzemeket is felkértük hasonló tevékenységre. Mindent elkövetünk, hogy akik számára már megérkeztek a kocsik, a lehető leggyorsabban átvehessék: rövidesen már mindennap közel 200 levizsgázott, rendszámmal ellátott autót hozunk forgalomba.
– Természetesen a kocsiátvételi sorszámok alakulásáról a bevált gyakorlat szerint továbbra is pontosan kívánjuk tájékoztatni a lap olvasóit, és egyben ezúton is kérjük türelmét mindazoknak, akik nem a közeli időben vehetik át a kiválasztott autókat.

Kocsiátvételi sorszámok lapzártakor, február 14-én:

Trabant 10 459
Moszkvics 8937
Wartburg Limousine 3226
Wartburg de Luxe 2047
Volga 426

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!