Ha az ember utánfutót vagy épp lakókocsit vontat, a legnagyobb problémája az, hogy hátrafelé szinte semmit nem lát emiatt. Legalábbis eddig így volt…

Bemutatták most ugyanis a „Valeo XtraVue” nevezetű terméket, amely egy kamerarendszer, amellyel elérhető, hogy a sofőr úgy lásson hátra, mintha nem is lenne mögötte semmi.

A rendszer tulajdonképp az autó hátulján elhelyezett kamera képét vetíti fel a vontatott utánfutóra, és első ránézésre elég meggyőzően teszi ezt.

Íme, a bemutatóvideója!

A különleges kamera még csak most került bemutatásra, így azt nem lehet tudni, mennyiért, sőt, egyelőre még azt sem, pontosan mikortól lesz kapható. Az viszont biztos, hogy kíváncsian várjuk…