Fotó: Pesthy Márton/Napló

– Úgy kezdődött a Corrado-őrület nálam, hogy a második autóm egy Volkswagen Golf GTI volt. Akkor eldőlt, beleszerettem a formába! Azonban abban az időben nem volt lehetőségem arra, hogy Corradót vásároljak – mondja Ákos, miközben végigsimítja a kezét az egyik autón.
Utána viszont – ahogy Ákos fogalmaz – „öt Golfot is elpusztított”, majd arra gondolt, hogy egymillió forint körül keres egy Corradót.
– Nekem mindig ez a kupéforma tetszett: három ajtó, csapott hát. Fontos, hogy le lehessen ültetni, és persze dukál a nagy kerék – magyarázza.
Amikor kijött a VW Corrado, Ákos szerint jó helyre volt pozicionálva Wolsburgban (nem mellékesen 97 521 darabot készítettek belőle), hiszen ez egy sportkupé és nem egy „szép II-es Golf”…

Közben mutatja körben a Corradókat.
– Ez a dilis, mert DYL a rendszáma – mondja mosolyogva. – Ezt az autót vettem legelőször, 2012-ben, azóta corradózok. Ennek az autónak van története, hiszen ezt a kocsit vettem a Bikini zenekar dobosától, Mihalik Viktortól. Nem így nézett ki, sötétebb színe volt, és persze darabokra szedtem. Gyárilag a motor 160 lóerős volt, most egy kicsit több. Ahogy hallottam, Viktor a mai napig szeretettel gondol erre az autójára.
Kinyitja a motorháztetőt és mutatja:
– Maga a blokk egy gyári G60, de azért van különbség… A belseje is gyári – csak az üléseket húzattam át –, a műszerfal is, semmi nem lett átfúrva – derül ki.
A formán kívül mi az, ami csak a Corradók sajátja? Ákos erre azt mondja, hogy az Egyesült Államokban készültekben a biztonsági öv keresztben van, azzal együtt lehet beszállni. Mint kiderül, a honi Corrado-klubban is nagy respektje van a hasonló autónak, ám drága mulatság egy-egy komoly kiegészítő. Például az USA-ba készülteken van szélességjelző az első lökhárítón, de a hátsó lámpa belseje is más kialakítású, bár kívülről ugyanolyannak hat.

Továbblépve a másik Volkswagenhez, Ákos már az MHR-t mutatja. A „Mahartot”, a dízelt.
– Ez azért különleges, mert Corradóban nincs dízel. Pontosabban itthon öt van, amelyekből ez az egyik – derül ki. – A találkozókon már-már megköveznek azért, hogy miért raktam ilyen motort az autóba. Ez nem gyári. Lényegében ugyanaz a motortere, mint egy II-es vagy egy III-as Golfnak, azaz kompatibilis. Annyi a játék, hogy a féltengelyhosszok mások a váltó miatt. Ezt a Corradót egy üres kasznival vettem, egy motorháztető és két ajtó volt rajta. Vettem mellé egy autót, amelyet „lecsontoztam”, és ebbe bele lett pakolva az 1,9 TDI chippelt motor.
És máris az FCV-nél vagyunk. Igen, FCV: a „franc vigye el”! Vigye, mert sok pénzbe került… De a többi sem volt olcsó.
Az autóknak persze híre ment, nemcsak a megyében, hanem országos szinten is, mert Corrado-fanatikusok akadnak még bőven hazánkban. Ákos tagja a Corrado-klubnak, ahol több mint kétszázan hódolnak ennek a típusnak. Közel 100 autó lehet, amelyből számításai szerint talán 70-80 üzemképes, saját „lábán” mozog. Évente tartanak egy nagy találkozót, ám bánatára ez idén elmaradt.
– Komolyabb barátságok is szövődtek a klubban, jó kis csapat vagyunk – jelenti ki búcsúzóul.