A Reddit nevezetű közösségi oldalon tűnt fel egy videó az egyik autós „csoportban”, ami azóta körbejárta a világot. Hogy miért, azt nem lesz nehéz megérteni.

A videó előzményei nem ismertek, de jelen helyzetben talán nem is fontosak. Nem létezik ugyanis olyan szituáicó az utakon, amire ez lehetne a normális reakció…

Az alábbi teherautó sofőrje ugyanis szó szerint mindent bevetett, hogy balesetet okozzon a mögötte érkezőnek, aki szerinte nem megfelelően közlekedett.

Sajnos lassan a cikázáson és a büntetőfékezésen már meg sem lepődünk, bármilyen szomorú is, sajnos ebből egyre többet látni világszerte.

A hab a tortán itt azonban az volt, hogy előkerült egy lézer is, amivel az elöl haladó sofőr megpróbálta vakítani a mögötte érkezőt…