A helyszínen jelen lesznek az élvonalbeli magyar motorversenyzők és természetesen elhozzák magukkal kedvenceiket is. A kiállítás délután öt órakor nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt. Az esemény apropójául az Alpok-Adria Bajnokság hétvégén megrendezésre kerülő hungaroringi fordulója szolgál. A kiállítás nem titkolt célja a magyar gyorsasági motorozás népszerűsítése és minél több néző kicsábítása a vasárnapi versenyre.

A szervezők ezért láthatóan hajlandóak minden áldozatot magukra vállalni. A nemes cél érdekében, többek között 100 darab jegyet fognak ingyenesen kiosztani az érdeklődők számára. Természetesen azok sem fognak hoppon maradni, akiknek már nem jut az említett belépőből, hiszen a kiállításra ellátogató találkozhat a legeredményesebb magyar motorversenyzőkkel. A kiállítás vendége lesz a vb menő Tóth Imi, az Alpok-Adria Stock 1000 kategórában első helyen álló Kispataki Viktor, a Hungaroroing Motorsport Iskola versenyzője Soltész Attila, továbbá ott lesz Székely Zsolt, Végh János, Varga Gergő, Adorján Tamás és végül, de nem utolsó sorban, ha ideje engedi Talmácsi Gábor is tiszteletét teszi majd a helyszínen.

A kiállítás ideje alatt a látogatóknak lehetősége lesz a hétvégi versenyre szóló belépők megvásárlására is. Az Alpok-Adria versenyen a megszokott géposztályokon kívül ezúttal egy 200 mérföldes hosszútávú futam is emeli majd a hétvége fényét, amire rengeteg nevezés érkezett már Európa számos országából.

A magyarok sem restek, legalább tíz csapattal indulnak neki az Endurance versenynek, amely – nagy sikerrel és magyar győzelemmel – tavaly került először megrendezésre.