Palik László és Darázsi Gábor jó hangulatban várta az indulást, mint mondták, alig várják már a rajtot. A versenyautó a szervizkamionnal és legénységével (Szaller Zoltán, Farkas Nándor és Keresztesi Péter) már csütörtökön megérkezett Nizzába.

„Az autón az egyetlen nagyobb beavatkozás a hűtőrendszer átalakítása volt. Tesztelni viszont praktikusan nem tudtuk, tehát a versenyen fog majd kiderülni, mennyire sikerült jól. Ezen kívül apróbb változtatások voltak még, igyekeztünk a dakaros tapasztalatokat beleépíteni az autóba. Ami a fizikai felkészülést illeti, a tavalyi edzéstervemet folytattam, tulajdonképpen már a hazaérkezésünk másnapján, így jobb a kondícióm, mint a tavalyi verseny előtt. Tunéziában nem várható extrém meleg – az inkább a marokkói futam sajátja. Várható viszont igen mély homok, ami tartogathat meglepetéseket. Mezőny tekintetében, mivel a Dakar után ez a verseny rendelkezik a legnagyobb hagyományokkal, meglehetősen erős mezőnyre lehet számítani. Közel száz autós nevezett. Velünk Tunéziában már nagyon sok minden történt. A pálya is különleges, igazi terepralis, minden van benne. Ráadásul – talán mivel hosszú verseny – itt vezetnek be, itt tesztelnek olyan szabálymódosításokat, amelyek később rendre megjelennek a Dakaron. Idén például a verseny teljes hosszán eltörölték a GPS használatát. ” – nyilatkozta Palik László az indulás előtt.