Új sorozatával a SEAT jelentősen bővíti túraautó-kínálatát. A SEAT ugyanis az egyetlen márka, amely a profi pilóták, valamint vásárlói számára a nemzeti bajnokságoktól egészen a világbajnokságig terjedően kínálja a versenyzés lehetőségét, miközben mindvégig a költségtakarékos megoldásokra összpontosít. A számos nemzeti Supercopa, az EuroCup, a WTCC független csapatai, valamint a hivatalos gyári team egyaránt kiváló lehetőségeket kínálnak a csúcsra törő rajongók számára.

A SEAT Sport minden versenyhelyszínen technikai és marketingtámogatással is szolgál, az új bajnokság pedig az egyetlen egymárkás sorozat, amelynek futamait az Eurosport televíziós csatorna élőben közvetíti. Azt Eurosport „Motorsport” széles terjedelemben foglalkozik majd az EuroCup eseményeinek alakulásával.

Spanyolországban hatodik, Angliában és Németországban ötödik, míg Olaszországban és Magyarországon az első szezonján túl, a Supercopa SEAT Leon az évek folyamán kiváló lehetőségnek bizonyult a Túraautó Világbajnokság későbbi profi versenyzői számára. Robert Huff és Peter Terting például a brit illetve a német Supercopa mezőnyéből érkezett WTCC világába. Oscar Nogués, Marc Carol és Florian Gruber a spanyol illetve a német Supercopa erőpróbái után mutatkozott be a WTCC mezőnyében. A 2006-os spanyol bajnok Oscar Nogués immár a SEAT gyári csapatának tagjaként állt rajthoz a hétvégén Monzában.

Hivatalos bemutatóját követően a SEAT Leon EuroCup az elkövetkezendő hetek során szolgál további információkkal felépítése, műszaki és sport-szabályai tekintetében. Ezek nagyban hasonlóak a 2007-es kiíráshoz, s a sorozat a nemzeti Supercopa futamokkal osztja meg versenynaptárát. A versenyautó megegyezik a 2006-os és a 2007-es szezonban használtakkal, ám felszerelve a „Kit 2008” csomaggal. A legjobb eredményt produkáló pilóták egy SEAT Leon volánja mögött indulhatnak a 2009-es WTCC bajnokságban.

Jaime Puig, a SEAT Sport igazgatója: “A SEAT Leon EuroCup az elmúlt hat év erőfeszítéseinek eredménye. A rendkívül kedvező költségszintnek köszönhetően versenyzési lehetőségek széles választékát kínálhatjuk vásárlóinknak a különböző bajnokságokban, mégpedig egy megbízható, nagyteljesítményű, műszakilag igen fejlett autóval. Az EuroCup mindemellett arra is lehetőséget kínál a pilótáknak, hogy a világbajnokság pályáin és eseményei keretében versenyezhessenek. A nézők számára is igen izgalmas futamok ígérkeznek, akár a pályán élőben, akár az Eurosport minden igényt kielégítő programja révén otthon, a televízió előtt.”

A SEAT Leon EuroCup tervezett versenynaptára

Május 18.  Spanyolország (Valencia)
Június 1.  Franciaország (Pau)
Július 6.  Portugália (Estoril)
Július 27.  Anglia (Brands Hatch)
Augusztus 31. Németország (Oschersleben)
Október 5.  Olaszország (Monza)