A Ferrari ezzel letette kézjegyét és jelzést adott a Renault-nak arra, hogy kapcsoljon nagyobb fokozatba. A dobogó ezüst- és aranyérmes helye a két mclarenes pilótáé, Fernando Alonsóé és Lewis Hamiltoné lett.

A finn ferraris az első rajtkockából rajtolva úgy nyerte meg a 2007-es
szezon nyitó futamát, hogy igazából senki sem veszélyeztette első helyét. Ez nagy releváció számára, hiszen a 2005-ös szuzukai futam óta nem nyert nagydíjat. Miközben a tavalyi évben erősen küszködött, addig most van oka örülni a finn excsapatának, a McLarennek. Mind a címvédő, mind az újonc pilótája felkerült a dobogóra, s ez jó előjel lehet az idei évi eredményeket tekintve.

A BMW beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen kitűnő kvalifikációs
eredményét sikerre tudta váltani Nick Heidfeld. A német pilóta kitűnően
rajtolt el és még a második helyen is körözött Räikkönen mögött a verseny során. A bokszbeállások első körében vesztette el pozícióját és adott utat a mclarenes duónak. Később lengyel csapattársa, Robert Kubica megelőzte őt, aki végül kénytelen volt feladni a versenyt autója sebességváltóműjének meghibásodása miatt. Ha ez nem történik meg, mindkét pilóta pontszerző helyen ér célba.

“Nagyon jól sikerült a rajtom, ami még Kimiénél is jobb volt, s sikerült
elmennem Fernando mellett. Azt reméltem, hogy előtte is maradhatok, de
reálisan nézve tudtam, hogy a mclarenek gyorsabbak nálunk. Ha arra gondolok milyen boldog vagyok, nem szabad elfelejteni, hogy honnan jöttünk és tavaly nyolcadikként végeztünk a konstruktőrök között. A tempónk nagyszerű és a negyedik hely nagyszerű kezdete a szezonnak. A gumistratégiánk a lágyabb gumikkal egy kicsit rizikós volt. Tudtam, hogy az első bokszbeálláskor beragadhatok a tömegbe, s ez is történt. Kockáztattam, de az autóm tökéletesen jól működött.” – szögezte le elragadtatottan a bmw-s Nick Heidfeld.

A címvédő világbajnok Renault ezúttal alulmaradt vetélytársaihoz képest.
Giancarlo Fisichella a hatodik helyről rajtolva nehéz versenyen van túl. Az
olasz pilóta nem tudott kilépni az éllovasok árnyékából s ötödik helyét
Kubica kiesésének köszönheti. A csapat finn pilótája, Heikki Kovalainen két helyet javítva a 10. helyen ért célba.

“A verseny a vártnál nehezebbre sikerült. Tudtuk, hogy nem tudjuk tartani a tempót az éllovasokkal, de reméltük, hogy közel kerülhetünk hozzájuk. Most már felmértük, hogy még rengeteg munkánk van. Ami saját magamat illeti, a lehető legjobban rajtoltam el, de már az elejétől fogva küszködtem a tapadással. Az autó nagyszerűen vezethető, jó a megbízhatósága is – de ezzel így vannak a többiek is az élen. Remélhetőleg a következő futamon felzárkózhatunk.” – nyilatkozta egy kicsit csalódottan Giancarlo Fisichella.

Ami a Ferrari másik pilótáját illeti, Felipe Massa a mezőny végéről
rajtolhatott el azután, hogy a szombati időmérő edzésen autójának
sebességváltója meghibásodott, majd éjszaka motort cseréltek autójában. S bár a brazil pilóta megpróbálta utolérni Fisichellát, nem sikerült neki, így
a hatodik hely lett az övé.

Nico Rosberg a tavalyi szezonnyitó futamon nagyot autózott, bármi is lett az eredmény szinte mindenki az akkor még újonc pilótáról és a futamon
megmutatott manővereiről beszélt. A Williams pilótája ezúttal visszafogottan versenyzett, s éppúgy, mint a tavalyi szezonnyitón, most is a hetedik helyre tolta be autóját, egy körrel lemaradva Kimi Räikkönen mögött. Az utolsó pont a toyotás Ralf Schumacheré lett.

A verseny nagy vesztese a Honda lett. Rubens Barrichellónak már az időmérő edzés sem sikerült, s ezúttal a 11. helyen ért célba Kovalainen mögött. A brazil pilóta akár pontszerző helyen is célba érhetett volna, ha nem tartja fel saját csapattársa, Jenson Button a verseny első 15 körében. Button katasztrofálisan teljesített. Előbb feltartotta csapattársát, majd
gyorshajtás miatt bokszutca áthaladási büntetést kapott, így a 17 célbaérő
közül a 2006-os Magyar Nagydíj győztese szégyenszemre a 15. lett.

Érdemes még megemlíteni a Super Aguri, azon belül is Takuma Sato
teljesítményét. A mindig balesetet okozó, vagy más pilótákat feltartó
versenyző ezúttal kitűnően ment az időmérő edzés alatt, majd a futamon a 12. helyet gyűjtötte be.

A téli tesztelésekhez képest meglepetést hozott a szezonnyitó Ausztrál
Nagydíj. Sokan várták a Renault, a Ferrari és a McLaren sikerét. Azt azonban senki nem gondolta volna, hogy a Ferrarinál Räikkönen és nem Felipe Massa lesz a jobb pilóta. A Formula-1-es mezőny pakol és továbbutazik Malajziába, hiszen három hét múlva következik a szezon második futama. A maláj pálya nagyon különböző az ausztráltól és kihangsúlyozza az autók különböző dinamikai minőségét, főleg a hosszú és gyors kanyarokban. Így az eredmény nagyon különbözhet a mostanitól.