Räikkönen ért ezúttal is elsőként a célba Fernando Alonso és a rajtelső Lewis Hamilton előtt. A győzelmet végül a versenystratégia döntötte el, s ebben ismét a Ferrari volt a legjobb.

Az első helyről induló Hamilton, aki mellesleg vezeti az egyéni ponttáblát,
egészen az első bokszbeállásáig az élen állt. A bokszban tankolás közben egy kicsit hibázott, de végül nem ezzel vesztette el az elsőséget. Räikkönen és Alonso még pár kör erejéig a pályán maradtak és utána néhány kör különbséggel mentek tankolni. Alonso, aki később tankolt nem csak Hamilton, de Räikkönen elé is ugrott. Räikkönen azonban sikeresen kielőzte a spanyolt és okos versenyzéssel végig tartotta magát az élen. Alonso számára nem kielégítő a második hely, hiszen így csak két pontot hozott Hamiltonon. Bár a brit mclarenes miatt gyűlt össze rengeteg ember a lelátókon, mégsem volt elég ereje, hogy rajtelsőségét győzelemre fordítsa. Sebaj, így sincs szégyenkeznivalója, hiszen újonc létére eddig minden futamon dobogós helyen ért célba, így hazai futamán, a Brit Nagydíjon is.

A legpechesebb versenyző mutatta be a legszebb vezetést a mai napon. A
negyedik rajtkockába felálló Felipe Massa ugyanis lefullasztotta motorját a
rajtrácson, s így a mezőny végéről kezdte meg a futamot. A brazil pilóta
egyre feljebb tornázta magát a mezőnyben, s már az ötödik helyen állt, mikor képtelen volt kielőzni a rajta lévő nagy nyomást jól viselő Robert Kubicát. Így Kubica a negyedik, Massa pedig az ötödik helyet foglalja el.

A Renault bár nagyon dolgozik azon, hogy legyőzze legközelebbi
versenytársát, a BMW-t, ez ezúttal sem sikerült neki. A hatodik helyezett
Nick Heidfeld után ért célba ugyanis Heikki Kovalainen és Giancarlo
Fisichella a két utolsó pontszerző helyen.

“Itt állunk jelenleg. A világbajnokság tükrözi, hogy ma a negyedikek
vagyunk, hiszen ez egy olyan pálya, amely igazán megmutatja mit tud egy autó. A negyedik leggyorsabb csapat voltunk. Most vissza kell térnünk a gyárba, a tesztpályákra és újabb lépést kell tennünk előre. A csapat
megmutatta, hogy túl tudja tenni magát a problémákon, és a nehéz időkben is motivált tud maradni. A szezon második felében felgyorsítjuk a
fejlesztéseket és megpróbáljuk utolérni a riválisainkat” – szögezte le
Flavio Briatore.

A verseny legnagyobb csalódása a Toyoták helyezése volt. A szombati időmérő edzésen nyújtott kitűnő teljesítményt követően mindkét autó kiesett. Ralf Schumacher különösen csalódott lehet, hiszen ezúttal tényleg közel állt ahhoz, hogy elkápráztassa a világot. Schumacher autója felfüggesztésének meghibásodása miatt, míg Jarno Trulli autójának vezethetőségi problémái miatt állt ki a versenyből.

Még egy futam következik a két hét múlva megrendezésre kerülő Európai
Nagydíj (2007. július 22.), és utána máris a Hungaroringen landol a
Formula-1-es cirkusz, s mi magyarok is testközelből nézhetjük a cirkusz
sztárjait a magyar porondon. Előbb azonban még a Nürburgringen megrendezésre kerülő futamon vívnak meg egymással a modern gladiátorok, ahol újfent a Ferrari és Räikkönen lesz a favorit.