1993 óta ez az egyedüli olyan versenysorozat, melyet a Forma-1 betétfutamaként rendeznek a különböző országokban.

A hagyományoknak megfelelően a budapesti futamon ismét egy neves magyar versenyző indul majd a Porsche gyár által rendelkezésre bocsátott 2 VIP Porsche versenyautó egyikében: Palik László, a népszerű újságíró, már több tereprali versenyen is bizonyított. A másik VIP Porschét a japán Carrera Cup győztese, Masayuki Yamamoto vezeti majd. A Porsche minden versenyre meghív egy népszerű vendégversenyzőt is, aki pontot nem szerezhet. A számos híresség közül néhány, aki a múltban vállalta a kihívást: Mika Hakkinen, Walter Röhrl, Eddie Irvine, Ralf Schumacher, Chris Rea, Tobias Moretti, Craig T. Nelson, Henri Leconte és Luc Alphand.

A versenysorozat történetében idén először szerepel Bahrein a versenynaptárban bemutatóversenyként. Indianapolisban az eddigi gyakorlatnak megfelelően két futamot rendeztek, szombaton és vasárnap. Az állórajttal kezdődő futamok távja körülbelül 70 kilométer.

A versenyautó: Porsche 911GT3 Cup

A kizárólag a Porsche Michelin Supercup-ban szereplő 911 GT3 Cup a 911 Carrerán (a 997 kódjelű modellen) alapul. Az autók műszakilag azonosak: 400 lóerősek, váltójuk hatfokozatú szekvenciális, kerámia-kompozit fékrendszer (PCCB-Porsche Ceramic Composite Brake) rendelkeznek, tömegük pedig 1.150kg.

A Michelin gumiabroncsok

A főszponzor Michelin speciális abroncsokat fejlesztett ki, amelyekből két garnitúra slick típusút használhatnak el egy versenyhétvégén. A vizes aszfaltra kifejlesztett gumik ellenben korlátlanul állnak a versenyzők rendelkezésére. Minden résztvevő egyforma abroncsokat használ, amelyek előmelegítése vagy kémiai kezelése tilos.

A bajnokság pontrendszere

A nagydíjakon az első 15 helyezettet pontozzák, 20-18-16-14-12-10-9-8-7-6-5-4-3-2-1 arányban. Minden versenyen pontoznak, kivéve az idei Bahrein-i futamot. Ahhoz, hogy egy versenyző pontokat kapjon, legalább nyolc versenyen részt kell vennie egy szezonban.

Csapatok pontversenye

Csapatonként a két legjobb versenyző pontjai adódnak össze versenyenként. A szezon végén a Porsche a három legtöbb pontot szerző csapatot pénzdíjjal jutalmazza.

A címvédő bajnok

A 2004-es szezont a német Wolf Henzler uralta a sorozat történetében egyedülálló módon. A 29 éves tanuló a bajnoki címhez vezető úton, a 12 futamból kilencet nyert: a legjobb köridő mellé tízszer került az ő neve és nyolc alkalommal indulhatott az első rajtkockáról.

Pénzdíj

A Porsche AG körülbelül 730.000 euró összegű pénzdíjat oszt ki a csapatok és a versenyzők között 2005-ben. Versenyenként a győztes 7.500 eurót, a második helyezett 6.500 eurót, a harmadikként leintett 5.500 eurót tehet zsebre, s még a 20. helyezett is kap 250 eurót.

Versenytörténelem

1993 óta a Porsche Michelin Szuperkupa az FIA Formula-1-es világbajnokság betétfutamaként szerepel, és a kezdeti 9 közös versenyhétvége száma az évek során 13-ra nőtt.

A szervezők és a résztvevők

A Porsche privát csapatok számára írja ki a Porsche Michelin Szuperkupa bajnokságot. A Formula-1-es versenyhétvégék keretéül szolgáló Porsche 911 a verseny „rövidtávfutója” és, a Szuperkupát látványos versenyszériává teszi. Emellett számos versenyző futott be versenykarriert a sportautó (ALMS, FIA GT) és túraautó bajnokságokban.