Janika még úgy is ezt mondta, hogy természetesen a pályák jellege nem változott tavaly óta (mióta utoljára itt járt): nagyon sok a derékszögű kanyar (útkereszteződés), ugyanakkor akadnak kifejezetten gyors részek is.

– Van egy nagyon hosszú, negyvenkét kilométeres gyorsasági szakasz, amelyen végig egy falut kerülgetünk – mesélte ifjabb Tóth, aki az idén először versenyez aszfaltos pályán a Peugeot 207 S2000-essel. – Akadnak kanyargós részei, de olyanok is, ahol full gázon kell száguldani, egy olyan keskeny úton, amelyen csak egy autó fér el… Érdekesnek ígérkezik, na! Nyugodt tempóban tréningeztünk az elmúlt két napban és azt tapasztaltuk, hogy a pályák jellegét alapvetően ezek a szabályos derékszögű fordulók határozzák meg. Már alig várom, hogy elrajtoljunk és versenytempóban is megnézzem őket.

A Peugeot-páros szerdán is korán kelt, még a reggeli előtt túl volt az első körön, majd délután még egyen, az utolsót pedig (lévén a szabályok szerint minden pályán háromszor lehet végigmenni) estére hagyta, hiszen tíz órakor is szerepel még gyorsasági a programban.

– Szerdán este tízig lehetett tréningezni, és mi ki is használtuk ezt a lehetőséget, hogy lássuk, mire számíthatunk – mondta a navigátor, Tagai Róbert. – Nos, azt megállapítottuk, hogy nagyon sötét nem lesz, hiszen este tízkor is még éppen csak szürkült. Nekem egyre jobban tetszenek a pályák, minél többet mentünk rajtuk, pedig eleinte tartottam ettől a sok derékszögű kanyartól…

Az Ypres-rali csütörtökön este a hivatalos teszttel kezdődik, magát a versenyt pedig pénteken és szombaton rendezik.