Szomorú híre a mai napnak, hogy a kétszeres Dakar-győztes olasz Fabrizio Meoni balesetet szenvedett a mai gyorsasági 185. kilométerénél, és bár 45 percig próbálták újraéleszteni, már nem tudtak segíteni rajta.

Az RTL versenyzői közül ismét Palik László ért célba először, a 27. helyen, mellyel összetettben a 13. helyen áll. Kisék a 31. idővel fejezték be a gyorsasági szakaszt. A kamionról egyelőre nincsen hírünk.

A magyarok közül a két motoros, Varga Ákos és Nagy Péter rendben célba ért a 26. és a 49. helyen. Szalay Balázs 34-ként fejezte be a gyorsaságit, összetettben jelenlegi információink szerint a 18. helyen áll. Liszi Lászlóról az az utolsó hírünk, hogy 62. idővel túljutott az első ellenőrzőponton. A Darázsi Zsolt vezette kamion az első ellenőrzőponton a 21. volt.

A motorosoknál Coma nyerte a szakaszt Despres és Esteve előtt, az összetettben változatlanul Despres áll az élen. Az autósoknál Jutta Kleinschmidt ért célba első helyen, nyomában a két Mitsubishivel, Alphand-nal és Peterhansellel. Az összesítésben stabilizálódni látszik a címvédő francia húsz perces előnye csapattársával, és több mint egy órás fórját Jutta Kleinschmidttel szemben.

A kamionok versenyében ma a holland Hans Bekx DAF-ja volt a legfürgébb, mögötte az ifjabb De Rooy és Csaguin érkezett. Az összetettben változatlan a sorrend: Kabirov áll az élen Bekx és az idősebb Sugawara előtt.