A francia pilóta meggyőző teljesítményével majd egy perces előnnyel tudott célbaérni a második helyezett Petter Solberg előtt. Az oroszlános pilótáknak is jól sikerült a verseny, bár az aranyérmes helyezés másé lett, Marcus Grönholm így is felért a bronzérmes helyre. Markko Märtin negyedik lett. A Peugeot így továbbra is a konstruktőri ponttábla élén áll 11 pontos előnnyel.

A ralin elért kimagasló eredményével a Citroën francia pilótája átvette Solbergtől az első helyezést az egyéni ponttáblán, bár csak csekély, mindössze egy pontnyi előnnyel. “Nem fújt a szél, s mindenki mást, engem is betakart az igencsak vastag porréteg, amelyet az előttem haladó autók vertek fel. Így egy kicsit lassítottam ilyenkor és mikor a körülmények lehetővé tették, újra rátapostam a gázra. A következő szakaszokon óvatosan mentem, nehogy hibázzak, de közben rajta tartottam a szemem legközelebbi vetélytársam, Petter Solberg időeredményein” – nyilatkozta a címvédő világbajnok.

Märtin Märtin

Az egyéni ponttábla harmadik és negyedik helyén a két Peugeot-pilóta, Märtin és Grönholm áll. Marcus Grönholm nem lebecsülendő teljesítményt nyújtott, hiszen a mezőny közepéről verekedte fel magát a dobogós helyre. A feszített utolsó nap során hibára kényszerítette mitsubishis vetélytársát, Harri Rovanperát, s átvette tőle a bronzérmes helyet, amit a rali végéig tartani is tudott.
“Tényleg nem tudtam, hogy utolérhetem-e Harrit, főleg mikor láttam, hogy milyen gyors volt a mai első gyorsasági szakaszon. Úgy gondoltam egyetlen esélyem az, ha megpróbálom egy kicsit megszorongatni, és ez a taktika bevált, mivel kiesett a következő gyorsaságin. Nehéz rali áll mögöttünk – talán az év eddigi legnehezebbike – de az autó tökéletesen megbízhatóan ment” – szögezte le Marcus Grönholm.

Az ötödik helytől kezdve igazi meglepetés-eredményeket találunk. Hiszen Toni Gardemeistert Roman Kresta követi a hatodik helyen. Antony Warmbold és Juuso Pykalisto pedig az utolsó pontszerző helyeken osztozhattak.

A 2005-ös Szardínia Rali végeredménye:

1. S Loeb Citroën Xsara 4:06:33,7 2. P Solberg Subaru Impreza + 00:59,6 3. M Grönholm Peugeot 307 WRC + 03:07,3 4. M Märtin Peugeot 307 WRC + 04:12,3 5. T Gardemeister Ford Focus + 08:29,3 6. R Kresta Ford Focus + 09:29,2 7. A Warmbold Ford Focus + 09:59,8 8. J Pykalisto Citroën Xsara + 10:21,2 9. M Stohl Citroën Xsara + 10:35,6 10. M Higgins Ford Focus + 12:21,1 A világbajnokság állása: Pilóták 1. S Loeb 35 pont 2. P Solberg 34 pont 3. M Märtin 28 pont 4. M Grönholm 26 pont 5. T Gardemeister 24 pont 6. H Rovanperä 11 pont 7. G Panizzi 7 pont 8. F Duval 5 pont R Kresta 5 pont 10. H Solberg 4 pont Konstruktőrök 1. Peugeot 54 pont 2. Citroën 43 pont 3. Subaru 36 pont 4. Ford 33 pont 5. Mitsubishi 24 pont 6. Skoda 5 pont

A következő világbajnoki ralira mindössze két hetet kell várnunk, hiszen a mediterrán versenyek sorában másodikként a lassú Ciprus rali következik (2005. május 13-15.). Tavaly itt szerezte meg első győzelmét a 307 WRC, így biztosan azon lesz a csapat, hogy megismételje a 2004-es sikert, ezúttal azonban tartósan.