Két hete, hogy vége lett a rali világbajnokság legutóbbi futamának, de döntés csak tegnap született a verseny végeredményéről. Mint ismert a versenyt Marcus Grönholm nyerte, de a verseny utáni technikai ellenőrzésen a Peugeot-k és a Citroenek is elvéreztek.

Az ottani ellenőrzésen a PSA konszern WRC-inek vízpumpáit kritizálták az ellenőrök. Ahogy azt már több szakértő is előrevetítette, az FIA szabályosnak találta a Citroen vízpumpáját, ugyanakkor a Peugeot elbukott.

A szövetség indoklása szerint nem teljesen bizonyított, hogy ez a vízpumpa eredeti alkatrészekből épül össze. Ezt a franciák vitatták, ugyanis több, az év elejéről származó dokumentumot mutattak be, ahol a technikai bizottság már szabályosnak minősítette a komplett motort. A szövetség ezt nem vitatta, sőt nem feltételezi a szándékosságot, de ettől függetlenül a 307 WRC-t kizárták.

Ez a döntés azt jelenti, hogy nem csak a versenyt nyerő Grönholm vesztette el pontjait, hanem a Rovanpera is. Így a Ciprus Ralit Sebastian Loeb nyerte meg Citroen Xsara WRC-vel, az összetettben is átvette a vezetést, míg Grönholm az első helyről visszaesett Martin és Solberg mögé a negyedikre.