A hétfői nap után, amikor Robby Gordon átvette a vezetést a teljes mezőny felett, kedden (január 4.) is jól szerepelt az egész csapat. Ezúttal Jutta Kleinschmidt bizonyult a legjobbnak a csapatból, hiszen harmadikként ért célba a 654 kilométeres 5. szakaszon, így összesítésben a negyedik helyen áll. Robby Gordon ezúttal némileg visszaesett vezető helyéről, az összetett 7. helyre. Bruno Saby pedig az ötödik helyen áll. Gordonhoz képest mindössze 95 másodperces különbséggel áll a nyolcadik helyen a négyszeres világbajnok Juha Kankkunen.

A Volkswagen az egyetlen olyan csapat a top 10-ből, amelynek minden tagja rajhoz áll a Mauritániai szakaszokon, amely közismerten a legnehezebbek közé számít.