A második helyen az olasz Alessandro Zampredi ért célba, akit a német Tim Bergmeister követett. Bergmeister az 5. helyről indult, az idei első dobogós helyezését a jól megválasztott stratégiának köszönhette. Ezzel Zampedri 12 pontra növelte előnyét a belga David Saelens-el szemben. A harmadik helyen a mostani győztes Huisman követi őket a pontversenyben. A versenyben két magyar pilóta indult. A Konrad Motorsport színeiben induló Rátkai Ferenc kuplung hiba miatt egyetlen kört sem tudott megtenni. A kettes számú gyári VIP GT3-asban versenyző japán versenyző is kicsúszott a verseny harmadik körében.

Az 1-es számú VIP autót vezető Palik László jól teljesített, aki a huszonnégy induló között a 18. helyen zárta a versenyt. A kezdeti „lökdösődések” köreiben két perc körüli köröket futott, majd a végére feljavulva kör-eredménye 1’58-1’59 körül alakult. Ez az igen sűrű mezőnyben sikeres versenyzést jelent, hiszen megelőzött számos jelenlegi pályaversenyzőt.