Lassan hagyománnyá válik, hogy a szezon első európai versenyét az Enzo és Dino Ferrariról elnevezett pályán rendezik meg Olaszországban. Az első három versenyt a tengerentúlon töltve a csapatok végre megnyugvással fogadják a vén kontinensre való visszatérést.

Az elmúlt három hetet mindenki intenzív teszteléssel töltötte, készülve erre a nagyon fontos európai szakaszra. A hétvégén Olaszországban debütál a GP2 sorozat a Formula-1 betétfutamaként.

A 2004-es szezonhoz képest nagy fordulat állt be a versenysorozatban, hiszen míg tavaly a Ferrari és a mezőny többi része állt versenyben, addíg idén a maranellói csapat még nem sok sikert könyvelhetett el.
“A világbajnokság néhány pesszimista véleménnyel ellentétben még nem dőlt el. A szezon eleje nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de kívülről rosszabbnak tűnik a helyzetünk, mint amilyen valójában. Balszerencsések voltunk. Ausztráliában például pontszerző helyen érhettem volna célba, ha nincs a rossz időjárás. Bahreinben is nagyon bizakodó voltam. A világbajnoki címért folyó csata még nem érte el a döntő fordulatot. A szezon hosszú és a helyezések változhatnak” – nyilatkozta Michael Schumacher.

A Ferrari a hétvégén hazai terepen áll rajthoz, pirosba fognak borulni a lelátók, s ez elég ösztönző lehet ahhoz, hogy jó eredményt érjen el. A Ferrari a többi csapathoz hasonlóan sokat tesztelt Barcelonában, Mugellóban és Fioranóban, s ezeken a teszteken nagy hangsúlyt kaptak az abroncsok. Imolában fontos, hogy az abroncsok kiegyensúlyozottak legyenek, mivel az imolai aszfaltcsík hullámos, s az első kerekek csökkenthetik az autó alulkormányozottságát. Az átlagos kopás tekintetében fontos, hogy a hőmérsékleti viszonyok hasonlóak lesznek a Melbourne-ihez, viszont az imolai versenypálya nem annyira érdes.

Idén Fernando Alonso és a Renault dominál a Formula-1-es világbajnokságban. A spanyol pilóta magabiztosan várja a hétvégi futamot.
“Nagyon élvezem a pillanatot, hiszen vezetek a világbajnokságban és pályafutásom legjobb lehetőségét élvezem, hiszen versenygyőztes autóban ülhetek. Mikor a világbajnokságról beszélünk, akkor nem szabad az első három futam eredményeire hivatkozni, hiszen az utolsó három-négy nagydíj lesz fontos.”

A Renault szeretné megőrizni vezető helyét a konstruktőrök között, így technikai partnere, az Elf is mindennél jobban odafigyel arra, hogy a lehető legjobban segítse a csapatot. Nagy lehet az üzemanyag felhasználás a verseny során, így várhatóan két bokszbeállásos stratégia lesz az általános.

Pilótacserék

Mint ismeretes a fiatal apuka, Juan-Pablo Montoya azon van, hogy visszatérjen a versenyzéshez az első európai futamon, de sérülése még kérdésessé teszi szereplését. Az viszont már biztos, hogy a Red Bull Racingnél Christian Klien autójában három verseny erejéig Vitantonio Liuzzi kap bizonyítás lehetőséget. Amennyiben jól teljesít 2004 F3000-es bajnoka, akár főállású pilóta is lehet a Jaguárt váltó csapatnál.

A pálya

Bár tíz évvel ezelőtt sok változtatás hajtottak végre a pályán, Imola még mindig érdekes pályának számít, ahol nagyon jó az atmoszféra (emiatt nagyon sokan, így a versenyzők, nézők és újságírók is módfelett kedvelik). A gyors kanyarjai miatt az autó aerodinamikai teljesítményén nagy a hangsúly. Az autó két alkatrészét teszi a pálya (és a pályaszegélyek) különösen nagy teszt alá: a lengéscsillapítókat és az áttételt, mivel az autók keményen nekicsapódnak a szegélyköveknek, s az autónak ezt bírnia kell. Fontos a lassú kanyarokban a jó mechanikus tapadás, a húzóerő a kanyarokból kijövet és az erős motor a hosszú kanyarokban.

És a végső visszaszámlálás

A 62-körös San Marino Nagydíj április 24-én 14 órakor veszi kezdetét az imolai pályán. A pálya hossza: 4,933 km, a teljes versenytáv 305,609 km. A pályarekordot Michael Schumacher tartja, ideje 1 perc 20,411 másodperc. 2004-ben Michael Schumacher nyert, így tehát ferraris siker született. A német pilóta ideje 1’26″19.670 volt. A második helyezett a BAR-os Jenson Button lett, míg a harmadik helyen a Williams-BMW pilótája, Juan-Pablo Montoya ért célba.