Az első rajtkockából rajtoló Hamilton domináns versenyzéssel győzött. A Ferrari mást nem is tehet, csak gondolkodhat azon, hogy vajon miért nem tudtak a piros betontorpedók lépést tartani az ezüst nyíllal.

Ami a Ferrarit illeti, Räikkönen próbálta befogni Hamiltont a verseny első felében, de aztán egyre messzebb került tőle. Massa a záró körökig a harmadik helyen autózott, mígnem Räikkönen, aki nincs harcban a világbajnoki címért folyó küzdelemben, egy kicsit lassított tempóján és engedte, hogy csapattársa a második helyre ugorjon.

Fernando Alonsónak és a Renault-nak nem sikerült a triplázás. Ez azonban nem is olyan meglepő, hiszen nagy a tét, s a legutóbbi két futamon Alonso már így is elorozta az első helyezést és az azért járó értékes pontokat a világbajnoki cím várományosai elől. Azonban meghazudtolva a szezon első felében mutatott gyenge teljesítményét, a spanyol pilóta ezúttal az értékes negyedik helyre hozta célba autóját, még a BMW-t is kielőzve. Ezzel az eredményével az asztúriai pilóta az egyéni ponttáblán volt csapattársa, Heikki Kovalainen elé ugrik a hatodik helyre.

Ezúttal Nick Heidfeld volt a jobb BMW-s pilóta, hiszen a hatodik helyezett Kubica előtt az ötödik helyre kormányozta célba autóját. Ezzel az eredménnyel gyakorlatilag már nincs harcban a világbajnoki címért a lengyel pilóta. Sokba került a BMW-nek az a döntése, hogy a szezon második felében már a 2009-es szezonra és modellre koncentrálnak. Timo Glock egy bokszbeállásos stratégiájával két pontot hozott a Toyota konyhájára, ami nem is olyan rossz Jarno Trulli korai balesete után. Sebastien Bourdais, akivel a kis afférja volt az olasz pilótának szerencsésen visszatért a versenybe, és végül a 13. helyen ért célba.

Az utolsó pont Nelson Piquet-é lett. Az eredmény igazolja, hogy jogosan került a Renault a konstruktőri ponttábla negyedik helyére a Toyota elé. Ilyen eredményes szezonzárással a háta mögött vajon mi várható az enstone-i csapattól 2009-ben?

Hamilton hét pontos előnnyel vág neki a szezonzáró Brazil Nagydíjnak. A brit pilótának azonban nagyon észnél kell lennie, ha haza szeretné vinni első világbajnoki címét. Brazília Felipe Massa hazai pályája lesz, amelyet nagyon jól ismer, s ahol ő élvezi a hazai pálya előnyét. Kimi Räikkönen ha tudja, segíti csapattársát. Másrészről tavaly is hét pontos előnnyel rendelkezett a wokingiak pilótája a végül meglepetésre világbajnokságot nyerő, addig a harmadik helyen álló Kimi Räikkönennel szemben.
“Még nincs vége. Míg el nem jön a vége, a sportban bármi megtörténhet. Koncentrálnunk kell a feladatra és megpróbálni nyerni a versenyen, és ezután történjék, aminek történnie kell” – szögezte le Massa, utalva a tavalyi évre.