Ezután egy hét múlva a Brit Nagydíj következik Silverstone-ban.

Bár a két amerikai futam nem volt túl gyümölcsöző a Williams-BMW számára, a pályán nyújtott teljesítmény azonban igazolta az FW26-osok versenyképességét. A csapat az elkövetkező két versenyre Jerezben tesztelte a legújabb fejlesztéseket, melyeket Magny-Cours-ba visznek a hétvégén. Az még mindig nem dőlt el, hogy Ralf Schumacher részt vesz-e a nagydíjon, s ez a kérdés teljes mértékben a fizikai állapotától függ.

“Kihasználom a két hét szünetet az indianapolisi és a francia futam között, azért, hogy pihenjek és felépüljek a balesetemből. Mikor eljön a döntés ideje, akkor meglátogatom Sid Watkins professzort és beszélek Frank Williams (csapatfőnökkel) a további teendőkről.” – szögezte le Ralf Schumacher annak ellenére, hogy néhány brit lap azt közölte, hogy biztosan kihagyja a hétvégi futamot és talán a Brit Nagydíjat is.

A tavalyi futam pedig szép emlékeket hozott a grove-i csapatnak, hiszen 2003-ban -Ralf Schumacher győzelmével – kettős Williams-siker született a Franciaországban.

“A Francia Nagydíj mindig a szezon második felének a kezdetét jelöli. 2003-ban Ralf és én az első két rajthelyre kvalifikáltuk magunkat Magny-Cours-ban, és kettős győzelmet szereztünk. Ezt nehéz lenne idén megismételni, de tudjuk, hogy általában jól szerepelünk ezen a pályán. Néhány új alkatrésszel érkezünk Franciaországba, amelyek még versenyképesebbé tehetik az autót. Formában kéne végre lendülnünk és behozni a pontveszteséget, amelyet a pályán nyújtott teljesítményünktől függetlenül szereztünk.” – nyilatkozta Juan-Pablo Montoya, akit Indianapolisban kizártak a versenyből.

Elérkeztünk a szezon második feléhez, s nagy meglepetést jelent, hogy a Ferrari mögött a második helyen a Renault-t találhatjuk. Erről Fernando Alonsónak, a Renault spanyol pilótájának a következő a véleménye: “Meglepetést jelent, hogy másodikok vagyunk, a McLaren és a Williams hátrébb estek, de a BAR teljesítménye is szenzációs. Bár jelenleg mögöttünk vannak, mégis a nyár során nagy csatákra számítunk.”

Ismét nagy szerep jut a Renault technikai partnerének, az Elfnek, hiszen a hangsúly a versenyhétvégén ismét az üzemanyag-fogyasztáson lesz. Amennyiben esős lesz a verseny, az azt eredményezheti, hogy az autók sokkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, mivel esőben lassabban hajtanak. Ez kihatással lehet a tervezett bokszstratégiára. Az Elf ezúttal is flexibilisebb üzemanyaggal látja el a Renault-ót, s ezzel nagyobb teret kap a francia csapat a versenystratégia tervezésekor. Bár kellemes időt jósolnak a Francia Nagydíjra, mégis az időjárás Franciaországnak ezen a részén nagyon hirtelen is megváltozhat.

Magny-Cours technikás pályának számít, amelyet lassú hajtűkanyarok, közepesen gyors kanyarok, valamint gyors sikánok jellemeznek. A pálya felülete különösen sima, de az aszfalt sötét színe miatt napsütésben nagyon felmelegedhet a pálya felszíne.

Mérnöki szemszögből nem könnyű pálya következik, mivel az időjárási viszonyok folyamatosan változnak. Míg egy kívülálló nem veszi észre, hogy milyen változások mentek végbe, addig a pálya hőmérsékletének legkisebb módosulása befolyásolhatja az autó egyensúlyát és hatással lehet az abroncsok viselkedésére. Ami az abroncskopást illeti, a magas hőmérsékletnek és a kanyarok milyenségének köszönhetően nagyon erősen kopnak a gumik az aszfaltcsíkon. Eső esetén a betoncsík nagyon csúszós lesz.

Az idei lesz az 54. Francia Nagydíj, miután 1950 óta Magny-Cours mellett hét helyszínen, Reimsben, Rouenben, Clermont-Ferrandban, Le Mans-ban, Le Castelletben és Dijon-Prenois-ban, tartották meg a futamot. Franciaországon kívül egyedül az USA-ban tartottak meg Formula-1-es futamot több versenypályáján, összesen kilencen. Az első versenyt Nevers mellett Franciaország központjában 1991-ben rendeztek, s mikor a versenyt áthelyezték a festői Le Castellet pályáról ide, sokan nemtetszésüknek adtak hangot. Igazából a versenypálya környéke egy kicsit unalmas, nincs túl sok látnivaló.

A 70-körös Francia Nagydíj július 4-én helyi idő szerint 14 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,411 km, a teljes versenytáv 308,586 km. A pályarekordot Juan-Pablo Montoya tartja, ideje 1 perc 15,512 másodperc.

2003-ban kettős Williams-győzelem született: Ralf Schumacher győzött és Juan-Pablo Montoya a második lett. A német pilóta ideje 1’30″49.213 volt. A harmadik helyen a ferraris Michael Schumacher ért célba.