A tavalyi enyhe visszaesést követően ugyanis ebben a szezonban ismét jelentősen emelkedett a csapatok összesített költségvetése. A BusinessF1 magazin becslései szerint a 11 istálló az idén rekordnak számító 3,14 milliárd dollárból gazdálkodhat, s ez közel hetedével haladja meg az egy esztendővel korábbit.

Érdekesség, hogy ezúttal azoknak a csapatoknak is nőtt a büdzséje, amelyek az előző szezon végén váltak meg dohányipari támogatójuktól. Korábban a szakértők jelentős része úgy gondolta, hogy a dohányreklámok uniós tiltása, s a dohánygyártók F1-ből való távozása komoly csapás lehet a száguldó cirkusz számára, s a csapatok csak nehezen, hosszabb idő alatt tudják majd pótolni legnagyobb támogatóikat.

Az F1-es istállók bevételeinek nagy része – körülbelül 90-95 százaléka – a szponzoroktól (illetve a csapattulajdonosoktól) származik, s a dohányipari vállalatok kétségtelenül a legbőkezűbb támogatók közé tartoztak, mivel számukra a Formula 1 volt az utolsó nagyobb publicitást biztosító esemény. Egyes források szerint az évezred elején a F1-be áramló pénz 10-15 százaléka még ezektől a vállalatoktól származott, s a dohányipar összesen évi 300-350 millió dollárt fordított az autó-sport szponzorálására.

Nem véletlen tehát, hogy többen pénzügyi gondokkal küszködő F1-es csapatokat vizionáltak, amikor kiderült, hogy az Európai Bizottság döntése értelmében 2006 augusztus 1-től az öreg kontinensen található pályákról száműzik a dohányreklámokat.

A félelmek azonban úgy fest nem igazolódtak be, hiszen a tiltás előtti öt dohányipari szponzorból mára csak egy maradt a sorozatban, a csapatok költségvetése azonban nemhogy csökkent volna, hanem még nőtt is 2005 óta.

Bár azoknak az istállóknak, amelyek a tavalyelőtti idényt követően vesztették el dohánygyártó támogatójukat – ilyen volt a McLaren illetve a Jordan istálló – az előző szezonban némileg csökkentek a bevételei, 2007-re azonban ők is pótolni tudták a kieső dollárokat. Még inkább rácáfolt a félelmekre a Honda és a Renault, amelyek egy évvel többet hagytak maguknak az átállásra, s csak 2006 végén szakítottak korábbi szponzorukkal.

Ennek a két csapatnak ugyanis időlegesen sem csökkent az éves költségvetése a támogatók távozása miatt. Pedig a két istálló nem csak dohányipari, hanem több más iparágbeli szponzorától is búcsút vett. A Renault úgy növelte mintegy öt százalékkal bevételeit, hogy főszponzora, a Japan Tobacco mellett a második legnagyobb támogató a Telefonica spanyol távközlési óriás is távozott a Formula 1-ből, s a francia autógyártó a két vállalatot egyetlen új szponzorral, az ING holland pénzügyi csoporttal pótolta.

Ennél is érdekesebb Honda esete, a japán autógyártó ugyanis úgy bővítette közel tizedével 420 millió dollárra költségvetését ebben az esztendőben, hogy nem keresett új támogatót az előző szezon végén távozó korábbi főszponzor, a British American Tobacco helyett.

A csapat ehelyett Formula 1-es autóira a föld óceánjait és kontinenseit festette, amivel a globális felmelegedés elleni küzdelemre szeretné buzdítani a száguldó cirkusz rajongóit is. Bár a Honda mellé számos vállalat felsorakozott, ám ezek a cégek viszonylag kevés médiajelenlétet kapnak, így valószínűleg jóval kevesebbet fizetnek a csapatnak, mint a korábbi szponzorok, tehát a 420 millió dollár nagy részét feltehetőleg az autógyártó biztosítja.