Jean Todt a Ferrari csapatvezetője mindenesetre ismét Giancarlo Fisichella győzelmét jósolja. S hogy mi történt tavaly? Michael Schumacher a szezon második győzelmét zsebelte be, s a Ferrari fölényét jelezte az, hogy a szezon első két versenye után a piros csapat már 33 ponttal vezette a konstruktőri ponttáblát.

Nem kell már sokáig várnunk, míg a csapatok az ultramodern maláj sepangi pályán is megvívják harcukat a 2005-ös világbajnokság második és egyben időjárás szempontjából legkiszámíthatatlanabb futamán. Elég nagy valószínűsége van az esőnek, mégsem ezzel, hanem a nagy forrósággal foglalkoznak többet a csapatok mérnökei. A forróság miatt ugyanis meg kell oldani a versenyautók extra hűtését. Az autókat a szerelők próbálják meg felkészíteni erre a kemény tesztre. A melegben különösen a motornak és az abroncsoknak jut nagy szerep.

A Renault szeretné megőrizni ausztráliai eredményességét. Ebben segítségére lesz technikai partnere, az Elf is amely abban segít, hogy minimalizálják a mechanikai meghibásodásokat és ezáltal javítsák az autó teljesítményét és a lehető legjobban csökkentsék a motor elhasználódását, amelynek már két versenyhétvégét kell kibírnia. Ráadásul a mostani lesz a második hétvége idén, s a verseny extrém karakterisztikája miatt a Solaize-i mérnökök egy olyan formulát készítettek, amely nagy hő- és fizikális stabilitással bír.

A csapatok többsége tesztpilótáit vetette be a két verseny közötti tesztelésen Jerezben. A hangsúly ezúttal az autó hűtőrendszerére esett, amely különösen fontos szerepet játszik majd a Malajziai Nagydíjon. Ezenkívül az abroncsokat, valamint az autók fékrendszerét is tesztelték a két ezután következő futamra, a Bahreinire és a San Marinóira, ahol a fékek különösen nagy terhelésnek lesznek kitéve.

Nagyon kiszámíthatatlan az időjárás a forró-párás Malajziában. A hőmérséklet 32-40°C között mozog, míg a levegő páratartalma megközelíti a 80%-ot. Ez emberre és gépre egyaránt nagyon nagy terhet ró. A pilóták közül többen ezért hamarabb megérkeznek a helyszínre és helyben tréningezve, vagy éppen a tengerparton pihenve próbálnak akklimatizálódni. Sokan a konditeremben izzasztották magukat, hiszen jobb kondícióval jobban átvészelhető az extrém körülmények között tartott futam. A Ferrari csapata például egy hetet töltött a napos Kota Kinabaluban, ahol a szerelők és mérnökök népes csapata hegymászással és vadvízi evezéssel töltötte a pihenőt.

A verseny és a pálya

Az 56-körös Maláj Nagydíj március 20-án, helyi idő szerint 15 órakor veszi kezdetét a sepangi pályán. A pálya hossza: 5,543 km, a teljes versenytáv 310,408 km. A pályarekordot Juan-Pablo Montoya tartja, ideje 1 perc 34,223 másodperc. 2004-ben Michael Schumacher nyert, így tehát ferraris siker született. A német pilóta ideje 1’31″07.490 volt. A második helyezett a Williams pilótája, Juan-Pablo Montoya lett, míg a harmadik helyen a BAR-os Jenson Button ért célba. A pálya gyors részekből és széles és hosszú kanyarokból áll, így nagyon próbára teszi az autók és pilóták teherbírását. Miután ez a pálya a versenynaptár egyik legszélesebb pályája, sok lehetőséget ad a pilótáknak az előzésre, főleg a hátsó egyenes végén lévő kanyarban.