Közben csapattársáé, Lewis Hamiltoné lett az ezüstérmes hely. Az Ausztráliában győzedelmeskedő Kimi Räikkönen ezúttal harmadik lett. A futam meglepetéseredményét ezúttal is a BMW-vel versenyző
Nick Heidfeld hozta.

Izzasztó körülmények között (majd 50 fokos aszfalthőmérséklet) mellett
kezdődött el az 56 körös Malajziai Nagydíj. Fernando Alonso versenye már
mindjárt a rajt után eldőlt. A spanyol pilóta a második rajthelyről startolt
el, de a rajtelső Felipe Massa elrontotta az első kanyart, így Alonso és
Hamilton előre tört és Massáé lett a harmadik hely. Ezután már tiszta volt
az út a címvédő világbajnok előtt, aki végül nagy előnyre tett szert csapattársa előtt, amelyet meg is tudott őrizni és begyűjtötte a
McLaren győzelmét, 2005 óta először.

Massa már a második kanyarban megpróbált visszavenni elvesztett
pozíciójából, de Hamilton bírta jobban. Az brazil ferraris blokkolta fékjét,
a Ferrari kicsúszott a pályáról. Az elvesztett helyeket már nem bírta
behozni és végül az ötödik helyen ért célba a bmw-s Nick Heidfeld mögött.
Heidfeld dicséretes teljesítményt tett le az asztalra és bizonyította, hogy
a BMW-vel nagyon hamar komolyan számolni kell. Ami Massát jelenti, számára az ausztrál kudarc után Malajzia sem hozott újdonságot.

A Renault-nak nem sikerült ezúttal sem dobogóra érni, pedig most jobban
teljesített a csapat, mint Melbourne-ben. Az időmérő edzésen csak a 11. és 12. helyet szerezte meg a két pilóta, de Fisichella végül a hatodik helyen ért célba, részben saját magának, részben riválisai kiesésének köszönhetően. Heikki Kovalainennek jobban sikerült ez a futam, mind az előző, s első világbajnoki pontját szerezte meg a nyolcadik hellyel a Renault számára.

“Ez volt a maximum, amit ma tehettem. S abban a helyzetben, mint amiben vagyunk ez felér egy dobogós helyezéssel. Büszke vagyok arra, amit ma elértem, a tempóm sokkal jobb, volt, mint a hét során, s az autó stabilabb, kiegyensúlyozottabb volt. A rajt különösen jól sikerült, agresszív voltam az első és a második kanyarban és négy helyet javítottam pozíciómon. A csapat reálisan látja a helyzetünket, és nagyon keményen dolgozunk azon, hogy megtudjuk, miért nem tudjuk tartani a tempót. Még mindenki motivált abban, hogy javítsunk az autó teljesítményén és hogy előrébb lépjünk” – nyilatkozta Giancarlo Fisichella.

A toyotás Jarno Trulli lett a hetedik helyezett, miközben csapattársa, Ralf
Schumacher a 9. rajthelyről startolva a kiábrándító 15. helyen ért célba. Az első tizet Alexander Wurz (Williams) és Mark Webber (Red Bull) zárja.

A Hondának nem jött be ez a verseny sem. Kérdés mit csinált a csapat a téli felkészülés alatt. Rubens Barrichello körhátrányban, a 11. helyen ért célba csapattársa, Jenson Button előtt. Eléggé kétséges, hogy ilyen eredmények után idén akár egy elsőséget is besöpörhet a csapat.

Bár az élmenőket kivéve többen is másfajta eredményt vártak Malajziában, mint három héttel ezelőtt Ausztráliában, alapjában véve mégsem lett más az eredmény, s az eddigi eredmények kétpólusú világbajnokságot vetítenek előre. Egy nagy kérdés maradt már csak hátra, vajon a címvédő Renault kibékül-e végre a Bridgestone abroncsokkal és egyensúlyba hozza autóit, vagy pedig a
megüresedett harmadik helyre felugrik a téli tesztek alatt is jó formáját
hozó, s eddig szárnyaló BMW? Talán kiderül a következő futamon, a jövő
hétvégi Bahreini Nagydíjon.