525 versenyző egység (motorosok, kamionosok, autók) küzd 7915 kilométeren át Portugália, Spanyolország, Marokkó, Mauritánia és Szenegál könnyebb és autót, illetve embert próbára tévő nehezebb útjain – „dióhéjban” így foglalható össze a 2007. január 6-án Lisszabonból induló, immár 28. Dakar-rali.
A verseny történetében több haláleset is történt, így a szervezőbizottság az előkészítés során különösen ügyelt a biztonságra. Ennek jegyében vasárnaptól, a célállomás szenegáli fővárosától, Dakartól visszafelé a mauritániai Atarig hat különautót indítanak el, azért, hogy tájékoztassák a helyieket, miként is kerülhetők el az életveszélyt előidéző helyzetek. Az autók „legénységét” három-három francia rendőr egészíti ki, ők igyekeznek a településeken néhány helybélit amolyan önkéntes rendezőnek kiképezni.
Szokás szerint magyar egységek is nekivágnak a sivatagi kalandnak. Közülük a rendszeres résztvevőnek számító Szalay Balázs előzetesen elemezte a majd’ nyolcezer kilométeres túrát.
– Szerintem könnyebb lesz eljutni Atarig, ahol a pihenő lesz, mint tavaly – mondta. – Utána következik egy dupla maratoni szakasz, amelynek során kétezer kilométert kell megtenni mindössze egy szervizzel, ráadásul pokoli nehéz szakaszok lesznek ezek. Éppen ezért szerintem nem a szünnapig, hanem utána esnek majd ki sokan. Ami még érdekes lesz, hogy az egyik marokkói pályán a kamionosok másfelé mennek, mint az autósok és a motorosok, mert az utóbbiaknak kijelölt szűk szerpentinek egy-egy kanyarjában azok nem lennének képesek befordulni.
Szalay Balázs és csapata új autót épített, és a korábbi remek szereplésének köszönhetően ehhez az Opel cég magyarországi képviselete még több anyagi és eszközbeli segítséget adott. – Nagyon stabil, strapabíró autót sikerült építenünk – tette hozzá. – Ugyanis semmit sem számít egy-egy jó napi eredmény, ha a kocsi nem jut el a célig. Hogy ezt elérjük, szükség lesz a kiváló szervizháttérre is, a német cégtől például rengeteg tartalék alkatrészt kaptunk. Többet, mint korábban.
A másik „ősi” Dakar-induló, Palik László is új kocsit építtetett, a Nissan alkalmasságának főpróbáját egy portugáliai tereprali-viadalon tartotta. Ezután még egy nagyrevíziónak vetette alá a gépet a szerelőgárda, szinte még a legkisebb csavart is kicserélték.
Minden apróságra figyeltek, hiszen Palik László nem szeretne úgy járni, mint a 2006-os viadal elején. Akkor Malaga felé tartott, és a nyílegyenes autópályán váratlanul eltört a kocsi főtengelye. Pótolni nem tudták, így Afrika helyett Magyarország felé vették az irányt. A Hungaroring-főnök már túllépett a múlton. Úgy véli, ki kell űzni a kellemetlen emlékeket, mert aki óvatoskodik, az nem képes végigmenni.
Ő is és Szalay is szeretne ott lenni a január 21-i össznépi bolondozáson. A kiírás szerint a Dakar melletti Rózsaszín tó partján teljesítendő utolsó, 93 km-es szakasz már nem számít a végeredménybe, ezen a részen amolyan show-jellegű párosverseny lesz majd. Aztán pedig minden célba érkező átgurul a végállomást jelképező győzelmi dobogón.