Az eseményt holnap jelenti be nemzetközi sajtótájékoztató keretében a Dakar versenyigazgatója, Étienne Lavigne, valamint Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára és Hagyó Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese.

Lapunk birtokába került a nemzetközi tájékoztató sajtóanyaga, amelyből kiderül, hogy a fővárosból induló tereprali verseny gyorsasági szakaszait hazánkban kizárólag katonai lőtereken rendezik majd, közutakon csak két versenyszakasz között, a KRESZ betartásával haladhat majd a konvoj.

Az esemény két központi helyszíne – bár a verseny Románia területét is érinteni fogja – Budapest és a Balaton környéke lesz, ami világviszonylatban hihetetlen reklámot jelenthet hazánknak. Ugyanis lapunk úgy tudja, hogy a terrorveszély miatt elmaradt Dakar rali mezőnyének nagy része – beleértve a gyári csapatokat is – részt vesz majd a vidalon. A sztárversenyzők miatt rendkívüli nemzetközi sajtóvisszhangra és külföldi vendégek tízezreire lehet számítani.

Úgy tudjuk, hogy a magyar állam nem szervezője a versenynek, hanem támogatóként vesz részt benne, így minden felelősség és kötelezettség az A.S.O.-t terheli. Arról nem sikerült információt szereznünk, hogy összesen mennyibe kerül az egyhetes motorsport-rendezvény lebonyolítása. Tudomásunk szerint többhetes intenzív tárgyalás után sikerült meggyőzni a franciákat arról, hogy hazánkba hozzák a versenyt, amiben jelentős szerepe volt Ujhelyi István államtitkár közreműködésének is. Amennyiben jól sikerül a raliviadal lebonyolítása, úgy információink szerint a Dakar ralihoz hasonlóan évente megrendezésre kerülhet Magyarországon a verseny.

Az A.S.O képviselő egyébként már néhány nappal az idei Dakar tervezett rajtját követően jelezték, hogy megpróbálják a versenyzőket (illetve a szponzorokat) más rali-eseményekkel kárpótolni.  Az erre a célra létrehozott „Dakar sorozat” részeként indulhat áprilisban hazánkból az első Közép-Európa rali.