Az R24-et valójában már lehetett látni, az új autóval tesztelt a Renault Valenciában, igaz, akkor még a tavalyi fényezéssel.

A Palermoban bemutatott versenyautó azonban nem csak színeiben változott, újak az autó oldalsó légbeömlői és változtattak a légterelőkön is. Az igazi újdonság viszont az autó motorja. Bob Bell technikai igazgató – aki a csapattól távozó Gascoyne-t váltotta fel – szerint azért tértek vissza a hagyományosabbnak számító 72 fokos hengerelrendezésű V-motorhoz, mert ez megbízhatóbb, mint a 2003-as szezonban használt 111 fokos elrendzésű erőmű. Így könnyebben alkalmazkodnak majd az “egy hétvége – egy motor” szabályhoz, amely az idei szezon egyik legérdekesebb újítása. Megújult a sebességváltó és a természetesen a felfüggesztés is.
Flavio Briatore csapatfőnök egyébként azt nyilatkozta, ez az első olyan szezon, amikor már a versenyek kezdete előtt elégedett a technikai felkészültséggel.

Optimistán nyilatkoztak a bemutatón a pilóták is, Alonso és Trulli is úgy véli, jó eredményekre képes a csapat 2004-ban. Bár Briatore nem vár vb-győzelmet, 2005-ra azonban már azt sem tartja kizártnak. Az optimista nyilatkozatokat támasztja alá az is, hogy Valenciában a Renault-nak sikerült többször is maga mögé utasítania a Williams-BMW-ket.

További személyi változás a csapat házatájáról, hogy Allan McNish-t Franck Montagny váltotta a tesztpilótai ülésben.

Az autó bemutatóját követően az újságírók és a palermoiak menet közben is megnézhették az R 24-et. A szervezők lezárták Palermo főterét, a piazza Castelnuovo-t, és egy a monacoihoz hasonló utcai futamot rögtönöztek. A szicíliai város gyakorlatilag megbénult, a helyi rendőrök szerint több tízezren voltak kiváncsiak az új Renault-ra. A tömeg az utoslsó kör után, átszakítva a kordonokat, olaszos temperamentummal megrohamozta Alonsot és az autót, fittyethányva a rendőrökre. Több órás “hadművelet” után sikerült csak az autót visszatolni a néhány tíz méterre parkoló kamionhoz.