A mai mért szakasz alapvetően gyors, több komoly dűnesorral tarkítva, így a navigáció is komoly szerephez jut. Az ellenőrzőpontok közül az első a rajttól meglehetősen távol, a 245. kilométernél található, a második a 312., a harmadik a 421. kilométernél várja a mezőnyt.

A versenyzők közül a Kis – Czeglédi duó a második ellenőrzőpontot 15:08-kor 34. idővel, a harmadikat 16:34-kor 28. idővel teljesítette. A szakaszt 05:11:20-as idővel fejezték be, 01:10:51 hátrányban Peterhanselhez képest.

A Palik – Darázsi kettős a második ellenőrzőponton 15:32-kor 55.-ként, a harmadikon 16:57-kor 34.-ként haladt át. A kamionról jelenleg még nem áll rendelkezésre információ. Ma 31 éves Szaller Zoltán, csapatunk versenykamionjának pilótája.

Nyilatkozatok

Palik László: “A szervezők a gyári autókat akarták ‘megfegyelmezni’ azzal, hogy eltörölték a kerékfújó rendszer használatát, de minket is sikerült lelassítaniuk, ugyanis a dűnék között háromszor is meg kellett állnunk korrigálni a keréknyomást, hogy ne szenvedjen a motor. Lényeg, hogy beértünk, és immár megérkeztünk Mauritániába. Egyelőre nincs még itt a szervizünk, ugyanis ma az ő útvonaluk is száz kilométeren keresztül a versenypályán halad, és csak a teljes mezőny után indulhattak. Ha úgy éjfél környékére ideérnek a srácok, már nagyon örülni fogunk.” Czeglédi Péter: “Nagyon gyors pálya volt, szinte végig álltunk a gázon, 130-140-nel közlekedtünk. Homokos pálya volt végig, akadt néhány dűneátkelés, kétszer is meg kellett állnunk a guminyomást ellenőrizni. A helyezésünkkel elégedettek vagyunk, örülünk neki. Mivel most három napig nem nagyon tudunk az autóval foglalkozni (ma későn ér csak ide a szerviz, holnap pedig parc fermébe kerülnek a kocsik), az volt a cél, hogy épségben hozzuk be az autókat, és ez sikerült is, még egy defektünk sem volt.”

A többi magyar versenyző közül Varga Ákos és Nagy Péter már befejezte a mai gyorsaságit, mindketten kiváló eredménnyel, a 29. illetve a 47. helyen. Az összesítésben a 35. illetve a 44. helyen állnak. Hermann Henrik a második ellenőrzőponton 133.-ként haladt át. Az autósoknál Szalay Balázsék 16:35-kor éppen Kisék után, 23. idővel haladtak át a harmadik ellenőrzőponton, a célban 21.-ikek, Lisziék a másodiknál 97.-ek voltak. A Darázsi – Tagai – Szalai kamionos egységről még nincs hír.

A mai szakaszt a motorosoknál Fabrizio Meoni nyerte a Világkupa-győztes norvég privát versenyző Ullevalseter és a dél-afrikai Cox előtt, az összetettben Després, Coma Meoni a friss sorrend.

A négykerekűek versenyében ma helyre állt a “rend”: a Mitsubishi csapat tarolt. Peterhansel bizonyult verhetetlennek, mögötte hat és fél perccel érkezett Maszuoka és több mint kilenc perccel Saby előtt.

Összetettben Saby, Alphand és Kleinschmidt osztozik az első három helyen. Gordon és McRae borult. A kamionoknál egyelőre csak Csagin jutott el a harmadik ellenőrzőpontig.