A fiatal versenyző a PaddockTalk.com értesülései szerint az öt esztendő alatt összesen 138 millió dollárt kereshet a wokingi istállónál. Ez átlagosan idényenként 27 millió dollárt jelent, ugyanakkor az angol feltehetőleg nem minden szezonban ugyanannyi pénzt kap majd.

Ebben az évben például a pilóta alapfizetése 17 millió lesz, amit további 6 millióval fejelhet meg, ha megnyeri a világbajnokságot. Ez az összeg egyébként több mint 24-szerese Hamilton tavalyi bérének. A versenyző tavaly ugyanis „mindössze” 700 ezer dollárt kapott csapatától, illetve ehhez jött még hozzá némi pont-bónusz.