Az Yvan Muller vezette SEAT Leon TDI WTCC már harmadik bevetésén megszerezte Németországban első győzelmét, mégpedig az elsőn az oscherslebeni Motorsport Arena két futama közül. Mögötte a pole pozíciós Gabriele Tarquini futott be szintén egy SEAT Leonnal, hatásosan bizonyítva a benzines változat képességeit. A második futamot Jordi Gené a SEAT Leon TDI volánja mögött, emlékezetes produkcióval a 3. helyen zárta, miközben az első futamnak még csupán a rajtrács 18. helyéről vághatott neki!

Yvan új eredményeinek köszönhetően a hatodikról a negyedik helyre lépett elő a pilóták bajnokságában, mindössze 16 ponttal maradva le az éllovas Augusto Farfus mögött, hat futammal a szezon vége előtt komoly esélyesként a bajnoki címre. Őt mindössze öt ponttal lemaradva Gabriele követi. A SEAT immár a második egymást követő WTCC-versenyhétvégén múlja felül a BMW-ket, 29 pontra csökkentve hátrányát mögöttük, miközben már 25 ponttal vezet a harmadik helyezett Chevrolet előtt. A SEAT továbbra is az egyetlen csapat, amely a hazai futamán is le tudta győzni a BMW-t, s Yvan győzelme Rickard Rydell 2004-es ETCC-diadalát idézi.

Jordi csalódott volt, hogy csak a 18. helyre kvalifikálta magát, különösen, miután az első szektorban a leggyorsabbnak bizonyult, s mielőtt hibázott komoly eséllyel futott a pole pozícióért is. Jaime Puig, a SEAT Sport versenyigazgatója, azzal indította pilótáit, hogy „higgyenek a sikerben”. A buzdítás valóban inspirálóan hatott, amint Jordi hatodik és harmadik helye is mutatja. Tiago Monteiro két keményen megvívott verseny után a 10. illetve a 8. helyen futott be, miközben Michel Jourdain egész hétvégén igen gyorsnak bizonyult, s a kiábrándító 20. rajthelyről a 12. és 9. helyet szerezte meg. Peter Terting, aki a SEAT Sport révén tért vissza a WTCC mezőnyébe, nem volt igazán szerencsés. Az első futam második kanyarjában bekövetkezett baleset részesévé vált, a második futamot pedig két kör hátránnyal fejezte be, miután a boxban az autó elejének sérülését kellett javítani.

A SEAT a WTCC Independents’ Trophy mezőnyében az első és a második helyet szerezte meg, az első és a második futamon rendre a SEAT Sport Italia Roberto Colciago és Massimiliano Pedala vezette Leonjai győzedelmeskedtek. Mindkét pilóta kiválóan teljesített, Colciago az első futamon harmadik helyre kvalifikálta magát, míg Pedala az első futam első kanyarjában elszenvedett balesetét követően a második versenyen már kategóriagyőzelmet aratott. Az első futam elején bekövetkezett balesetben a SEAT Belgium pilótája, az Independents’ Trophy bajnokságot vezető Pierre-Yves Corthals Leonja is megsérült, s a hétvége hátralévő részére működésképtelenné vált, míg végül összetettben a harmadik helyen hagyta el Németországot.

Az első futam

Gabriele és Yvan kiváló rajtot vett, a 26 autóból álló mezőny élén fej-fej mellett érkezve az éles első fordulóba, ahol a SEAT Leon pilóták biztosították első és második helyüket. Hátrébb már korántsem volt ilyen harmonikus a helyzet, mivel Alex Zanardi (BMW) ütközött Alain Menuvel (Chevorlet), aki viszont az Independents’ Trophy mezőnyét vezető Pierre-Yves Corthals (SEAT Belgium Leon) és Massimiliano Pedala (SEAT Sport Italia Leon) autóit találta el – végül mind a négyen a boxutca falának ütköztek. Ezután a második kanyarból kifelé újabb baleset történt, amikor Felix Porteiro (BMW) és Nicola Larini (Chevrolet) ütközött, magukkal sodorva Peter Terting és Tom Coronel SEAT Leonjait is – végül mind a négyen feladni kényszerültek a versenyt.

A középmezőny e két incidensének végül leginkább Jordi látta hasznát, a SEAT Leon TDI-t a 18.-ról egészen a 6. helyre hozva fel, amit Augusto Farfus (BMW) támadásait parádésan visszaverve egészen a célig meg tudott őrizni.

Mivel két körre a Safety Car is bejött a pályára, a 14-körös verseny végül 16-körösre hosszabbodott. Yvan keményen nyomta csapattársát, majd az 5. körben a francia az 1-es kanyart más íven véve, a 2-es kanyarban belső íven megelőzte Gabriele-t. Sportszerű és tiszta manőver volt, s bár Gabriele egészen a leintésig folyamatosan Yvan nyomában volt, Yvan történelmi WTCC-győzelmet ünnepelhetett a SEAT Leon TDI-vel. Egy második (Pau) és egy harmadik helyet követően (Valencia), Yvan a 2007-es szezonban első WTCC-diadalát aratta.

Tiago Monteiro a hetedikről a hatodik helyre jött fel, ám elrontotta versenyét, hogy az 1-es kanyarban Roberto Colciago (SEAT Sport Italia Leon) hátulról eltalálta Leonját. Mivel a karosszéria a jobb hátsó kerékbe ért, Tiago lassan a 10 helyre csúszott vissza. Colciago azonban kiválóan versenyzett tovább, a 8. körben a legjobb időt autózva (1:37,262 / 136,80 km/h), majd 8.-ként befutva pole pozíciót ért el a 2. futamra.

Az ifjabb Michel Jourdain rendkívül ügyesen kerülte el mindkét balesetet, s a 20. helyről indulva végül a 12.-ként ért célba.


Eredmény

1. Yvan Muller (SEAT Leon TDI)   27:57,209
2. Gabriele Tarquini (SEAT Leon)   27:57,655
3. James Thompson (Alfa Romeo)   27:58,002
4. Jorg Muller (BMW)     27:58,465
5. Andy Priaulx (BMW)    27:58,689
6. Jordi Gené (SEAT Leon TDI)   27:59,973
10. Tiago Monteiro (SEAT Leon)   28:05,842
12. Michel Jourdain Jr. (SEAT Leon)   28:13,782
Nem ért célba: Peter Terting (SEAT Leon)

A második futam

A kék eget és a napsütést a két futam közötti három és fél óra alatt felhők váltották fel. A pole pozícióból Roberto Colciago rajtolhatott, ám az első kanyarban Augusto Farfus és Andy Priaulx a hátsókerék-hajtású BMW-vel egyaránt megelőzte. A legrosszabb azonban az volt, hogy a SEAT Sport Italia versenyzője az ívről a kavicságyra futott, s csak a mezőny végére tudott visszajönni, a versenyt pedig a 14. helyen zárta.

Jordi Gené fantasztikus rajtot vett a 3. helyről, és a belső íven érkezett az 1-es kanyarba. Amikor azonban az autók e szűk helyre érkeztek, eltalálták Jordi első kerekét, így a verseny hátralévő részében a megsérült kormányberendezés miatt autója az egyenesekben már nem volt tökéletes. Ennek ellenére kiválóan tartotta maga mögött James Thompsont (Alfa Romeo), s mindvégig előzésre kész közelségben követte Farfus és Priaulx csatáját, akik végül nem ütköztek egymással.

Tiago Monteiro egészen a határokig kiautózva a SEAT Leont a nyolcadik körben lecsúszott a pályáról a fűre, s a hatodikról a nyolcadik helyre lépve vissza csapattársa, Gabriele Tarquini számára biztosította a hetedik helyet. Őket a kilencedikként Michel Jourdain követte, aki magabiztos versenyzéssel végül eredményes napot zárhatott. Peter Terting egész hétvégi balszerencséje folytatódott, amikor autója elejének javítására a boxba kényszerült. A tehetséges, fiatal német versenyző két kör hátránnyal a 22. helyen végzett.

Eredmény

1. Augusto Farfus (BMW)    22:55,632
2. Andy Priaulx (BMW)    22:56,196
3. Jordi Gené (SEAT Leon TDI)   22:58,136
4. James Thompson (Alfa Romeo)   22:58,494
5. Yvan Muller (SEAT Leon TDI)   22:59,327
6. Rob Huff (Chevrolet)    22:59,704
7. Gabriele Tarquini (SEAT Leon)   23:00,270
8. Tiago Monteiro (SEAT Leon)   23:03,906
9. Michel Jourdain Jr. (SEAT Leon)   23:05,494
22. Peter Terting (SEAT Leon)   +2 kör

Nyilatkozatok

Yvan Muller (a 12-es rajtszámú SEAT Leon TDI): “Nagy örömmel tölt el, hogy elsőként vihettem győzelemre a SEAT Leon TDI-t a világbajnokságon. Nagy kockázatot vállaltunk azzal, hogy az új versenyautót a szezon közben hoztuk ki, ám a sok és kemény munka eredményeképpen az innovatív technika kiválóan működött, így megérte a fáradozást. Nem számítottunk igazán ma győzelemre, így nagyon örülök, hogy sikerült.”

Gabriele Tarquini (a 11-es rajtszámú SEAT Leon): “Nagyon örültem a pole pozíciónak, ám a mai verseny nagyon keménynek bizonyult. Tíz bajnoki pontot sikerült szereznem, s úgy érzem, ez a legtöbb, amiben reménykedhettem ezen a hétvégén. Az autó mindvégig jól működött, ám szerettem volna, ha az egyenesekben gyorsabb.”

Tiago Monteiro (a 18-as rajtszámú SEAT Leon): “Tapasztalatokban gazdag hétvégén vagyok túl, rengeteg előzéssel, tolakodással és ütközéssel. A verseny igen szoros, amikor húsz autó egymástól nagyjából egy másodpercen belül kvalifikál, márpedig itt éppen ez történt. Kétszer is jól rajtoltam, de mindkét verseny tele volt ütközésekkel. Nagy eredmény a csapattól a Leon TDI győzelme, illetve Yvan, Gabriele és Jordi dobogós helye, így összességében eredményes hétvégén lehetünk túl.”

Jordi Gené (a 9-es rajtszámú SEAT Leon TDI): “A 18. rajthelyről indultam, s az oly sok idei balszerencse után, bizony már fejben sem voltam a csúcson. Jaime [Puig] biztatott, hogy ne csüggedjek, s igaza lett. Természetesen győzni akartam a Leon TDI-vel, ám a legfontosabb, hogy kiváló eredményt produkáltunk a SEAT számára. A szezon közepén új autót bemutatni rengeteg munkával jár, s e győzelem nagy jutalom a csapat számára.”

Ifj. Michel Jourdain (a 12-es rajtszámú SEAT Leon): “Jól ment ezen a hétvégén, s versenyről-versenyre gyorsabb vagyok, ám a körülmények ezúttal sem kedveztek nekem. Az első futamon balesetbe keveredtem, a második futamon azonban igen keményen hajtottam, így végül nem vagyok csalódott. A legfontosabb, hogy egyre gyorsabb vagyok, a szerencsém pedig bizonyosan megjön majd.”

Peter Terting (a 40-es rajtszámú SEAT Leon): “Valóban csalódott vagyok, mivel nagyon vártam már a WTCC versenyeket, ám igazán balszerencsés voltam. Jó tempóban versenyeztem, az autó is jó volt, de az első futamon bekövetkezett balesetről mit sem tehettem, és a másodikon is megsérült az autóm.”

Jaime Puig, a SEAT Sport igazgatója: “Fantasztikus versenyhétvége volt, óriási eredménnyel a Leon TDI számára. Szeretnénk köszönetet mondani SEAT munkatársainak, akik bíztak bennünk e projekt tekintetében, illetve a csapatnak, akik nagyon keményen dolgoztak annak érdekében, hogy a TDI ilyen rövid idő alatt versenyképessé válhasson. Merész döntés volt a szezon közepén megjelenni a dízelmotorral, ám lehetőséget láttunk benne, s mertünk bátran lépni. Természetesen a benzines Leon fejlesztését is folytatjuk, hiszen rendkívül fontos számunkra. Az autó igazán esélyes, amint azt a pole pozíció és az Independents’ Trophy két németországi futamgyőzelme is mutatja.”

2007 FIA Túraautó Világbajnokság (FIA World Touring Car Championship) – Állás 16 futamot követően

Konstruktőrök

1. BMW  204 pont
2. SEAT  175 pont
3. Chevrolet  150 pont
4. Alfa Romeo    84 pont

Pilóták

1. Augusto Farfus 69 pont
2. Andy Priaulx 68 pont
3. Jörg. Muller  63 pont
4. Yvan Muller 56 pont
5. GabrieleTarquini 51 pont
6. Nicola Larini 48 pont
10. Tiago Monteiro  29 pont
11. Jordi Gené  23 pont
18. Ifj. Michel Jourdain   3 pont

Independents’ Trophy

1. S. D’Aste  99 pont
2. L. Rangoni  93 pont
3. P-Y Corthals 92 pont
4. R. Colciago 50 pont

A következő versenyhétvége:

A FIA WTCC 17./18. futama, Brands Hatch (Egyesült Királyság), szeptember 22-23.