Az eső tarkította futamot végül Fernando Alonso nyerte meg. Alonso nagy
csatát vívott a győzelemért a ferraris Felipe Massával, aki bár mérgesen, de mégis átvette a második helyért járó trófeát. A bronzérmes helyen Mark Webbert ért célba, s szerezte meg első dobogós helyezését a Red Bullal.

A verseny rajtja utáni heves esőzés, majd később egy kisebb zivatar
nehezítette meg a csapatok dolgát az abroncsválasztás terén. Több érdekes mozzanata is volt az így izgalmasra sikeredett futamnak. Mindjárt a verseny elején a megjósolt eső dacára sem esőgumikkal versenyző pilóták zsinórban sodródtak ki a pályáról. Másrészt Lewis Hamilton, aki szerencsésen épségben megúszta az időmérő edzésen elszenvedett balesetét – elég mozgalmas verseny után – idén először nemhogy dobogós helyezést nem ért el, de még pontszerző sem lett.

A verseny talán leglátványosabb eleme Fernando Alonso és Felipe Massa küzdelme volt az első helyért, amelyet végül a kissé agresszíven
versenyző spanyol nyert meg. Autójával többször nekicsapódott Massa
Ferrarijának, amiért később bocsánatot is kért, de a címvédő világbajnok
vérszemet kapott és mindenképpen magáénak akarta az esős nagydíj győztes trófeáját.

A versenyen ezúttal is ki kellett hívni a biztonsági autót. A futam elején
lezúduló hatalmas eső nem tudott elfolyni a pályáról, így többen – Button,
Hamilton, Sutil, Rosberg, Speed, Liuzzi – egyszerűen mintha tükörjégen
korcsolyáznának, kicsúsztak a pályáról. Egyedül Hamilton tudta folytatni a
versenyt, miután autójának motorja még járt, egy emelővel visszatették a
pályára.

Egy kis ideig az itt a Spykerrel debütáló Marcus Winkelhock is vezetett a
futamon, de nem tartott sokáig, hiszen autójának hidraulikus meghibásodása miatt végül a pálya szélére parkolva adta fel a versenyt. A rajtelső Kimi Räikkönennek sem volt szerencséje, ő is autója meghibásodása miatt nem ért célba.

A verseny nem alakult kedvezően sem a BMW, sem a Renault csapatának. Bár a BMW pilótái ismét előrébb végeztek, Heikki Kovalainen mégis sikeresen visszatartotta Lewis Hamiltont és begyűjtötte az utolsó megszerezhető pontot. A Renault elszámolta magát, hiszen Kovalainen a biztos ötödik helyen autózott, mikor három körrel az utolsó zivatar előtt bement a bokszba esős gumikért. Kockáztatott a csapat, de nem jött be, mert még az addigi pozíciójánál is hátrébb ért csak célba. Giancarlo Fisichella csak a tizedik lett.

“Rosszul sikerült a verseny a csapat számára. Optimistán érkeztünk, azt
vártuk, hogy az új fejlesztések segítségével jobban teljesítünk, de nem
sikerült előnyt kovácsolnunk a verseny során változó időjárási
körülményekből, s még jobban leszakadtunk a riválisainktól. Most az a
feladatunk, hogy mindent megvizsgáljunk a gyárban, hogy megértsük a hibákat és ismét előrelépést érjünk el” – nyilatkozta csalódottan Flavio Briatore csapatfőnök.

A Formula-1-es mezőny ezután útnak indul Magyarország felé, hiszen két hét múlva (2007. augusztus 5.) nálunk lép fel a vándorcirkusz a Hungaroringen.  Tavaly az eső és a hűvös idő nálunk keverte fel az állóvizet, de ezúttal a szokásos forró körülmények között várhatjuk a McLaren-Ferrari párharcot.