Räikkönen állhatott fel a dobogó legfelső fokára, s Felipe Massáé az ezüstérmes helyezés. A harmadik hely azé a Lewis Hamiltoné lett, aki idén minden futamon dobogós helyezést ért el.

Felipe Massa számára nagy csalódás a második hely, hiszen a verseny nagy részében vezetett. Így azonban Räikkönen, Massa, Hamilton és Alonso is fejenként két győzelmet tudhat magáénak a 2007-es szezon eddigi részében. Bár a világbajnokságban vezető Hamilton nem nagyon tudta felvenni a tempót a Ferrarikkal, a világbajnokság szempontjából mégis kedvezően alakult számára ez a futam, hiszen csapattársa, Fernando Alonso csak a hetedik helyre tudta célba kormányozni autóját. Így 14 pontos előnnyel várja hazai nagydíját, a jövő héten megrendezésre kerülő Brit Nagydíjat.

A Renault-nak nem sikerült a célkitűzése, hiszen hazai pályán is kikapott a
BMW-től. Balesetét követően az USA Nagydíjat kihagyó Robert Kubica ugyanis nagyszerű versenyzéssel a negyedik helyre hozta be BMW-Sauberjét. A lengyel pilóta csapattársának, Nick Heidfeldnek egy kicsit sűrűbbre sikerült a versenye, hiszen a verseny legnagyobb meccsét vívta Fernando Alonsóval, s végül az ötödik hely jutott számára.

Ezúttal Giancarlo Fisichella volt a jobb helyezett Renault-pilóta. Közvetlenül a BMW-k után és Alonso előtt a hatodik helyen ért célba az olasz pilóta. A Renault és a BMW mellett szól az a tény, hogy Fernando Alonso csak
nagy csata árán tudta kielőzni e két autót. Ez pedig azt mutatja, hogy e két márka nincs annyira lemaradva a McLarenek és Ferrarik mögött, mint azt gondolnánk.

Fisichella finn csapattársa, Heikki Kovalainen elég szerencsétlen módon még a verseny elején áldozatul esett Jarno Trulli rossz manőverének, aki
nekiment a Renault hátuljának. Kovalainen így fél percet vesztett és a
mezőny végén, a 15. helyen végzett.

Az utolsó pont azé a Jenson Buttoné lett, akinek idén először sikerült
bejutnia az első nyolc közé, így helyezésével megszerezte a Honda első
pontját. Elég szégyen, hogy a Honda motorral hajtó Super Aguri már négy
pontot gyűjtött a gyári csapat egy pontjához képest.

Ezzel véget ért egy korszak Magny-Cours számára, hiszen egy ideig itt nem rendeznek újra Formula-1-es futamot. Valószínűleg egy másik helyszín váltja fel ezt a provinciális környezetben megrendezett nagydíjat.

A mezőny nem pihenhet sokáig, hiszen a jövő hétvégén a Brit Nagydíj következik. 2006-ban Fernando Alonso nyert még Renault-színekben, de
a most győzedelmeskedő Kimi Räikkönen is harmadik lett. Kérdés, hogy a
Ferrari végleg visszatért, vagy visszaadja az előnyt az eddig domináns
McLarennek.