Könnyen takarítható a belső, a központi kijelző a műszeregység. Fotó: Lővei Gergely

Új típussal bővült az állami támogatással megvásárolható járművek listája. A Goupil G4-es a Nyugat-Európában népszerű G3-as utódjaként áttervezett moduláris alvázzal, kormányzással, fékrendszerrel és komfortosabb vezetőfülkével lépett a magyar piacra. Az egyik első hazánkba érkezett példányt még a forgalomba helyezés és a komplett kicsomagolás előtt próbálhattuk ki a forgalmazó telephelyén.

Nem véletlen a benzintanknak tűnő burkolat az akkumulátor előtt – Franciaországban hibrid változat is van. Ezt a magas költségek miatt nálunk nem forgalmazzák

A barátságos külsejű apróság 1,3 méteres szélességével szűk helyeken, akár egy sétaúton is elfér, méretei ellenére 1226 kilogramm árut is elvihet, 130 km-es hatótávja pedig egész napra alkalmassá teszi a munkára. A felépítmények között sima vagy hűtődobozos, hulladékgyűjtős, tartályos és a kipróbált, billenőplatós is szerepel, de egyedi igényeket is képesek kielégíteni. A különböző célokhoz háromféle trakciós ipari és kétféle lítium-vas-foszfát akkumulátor létezik, melyek kifejezetten alkalmassá teszik a gyakori megállással és elindulással járó használatra.

Hosszában és széltében is kényelmesen el lehet férni a fülkében, a hátrafelé nyíló ajtók könnyűvé teszik a ki- és beszállást

Így alakították ki az “öngyilkos” ajtókkal felszerelt, kétszemélyes fülkét is, azokon át könnyű és gyors a ki-beszállás. Minket mégis a kiváló kilátást biztosító, hatalmas üvegfelületek és az 1,2 méteres belső szélesség ellenére két felnőttnek is kényelmes hely győzött meg. A laposan álló kormány és a belső elrendezés a buszokéhoz hasonló vezetői környezetet teremt. Jól jött pár tanács a kezeléséhez, de a fotózás alatt már össze is szoktam a szimpatikus kis munkagéppel.

Számos felépítménnyel rendelhető gyárilag a G4-es, és természetesen egyediek felszerelésére is mód van

Egy ilyen célszerszám esetében valóban hasznos és életképes is az elektromos hajtás, mivel állandó útvonalon járnak vele, így nem csak a töltési, hanem a használati idő is tervezhető. A kissé nyers, műanyagos belső miatt sem húztuk a szánkat, ahogy a rázós hangolású futómű sem rontott érdemben a vezethetőségen, hiszen méreteihez képest nagy tömeg cipelésére méretezték, ráadásul a keskeny nyomtáv is nehezítette a mérnökök dolgát. A fülkében minden hasznos extra megtalálható, vagy ha nem, megrendelhető hozzá és tárolóhelyből is sok jutott.

Úgy helyezték el a hátsó kerekeket hajtó villanymotort, hogy a gyári platót emelő hidraulikahengernek is kényelmesen maradt hely

A távirányítóval vezérelhető platót felnyitva láthatjuk, ahogy praktikusan az alvázba építették be a technikát, amely lehetővé teszi, hogy feltöltésenként 600 Ft-os költséggel dinamikusan, helyi károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedjünk olyan helyeken, mint a parkok, a kertvárosok vagy éppen a történelmi belvárosok.

Városon belüli munkák elvégzéséhez bőven elég a hatótáv

A forgalmazó NRG Car Kft. azért nem tud vételárat mondani, az ugyanis nagyban függ attól, milyen felépítménnyel (vagy épp anélkül), mekkora kapacitású és milyen fajta akkumulátorral szeretné megvásárolni járművét az ügyfél.

A tesztautó szállítója: NRG CAR Kft. 2040 Budaörs, Gyár u. 2. BITEP Ipari Park Tel.: +36 23 880 869